Éltető szerelem: alternatív befejezés és bakik

Kedden, április 22-én fejeződött be hazánkban a Vivir de amor (Éltető szerelem), a mai posztunkban pedig a telenovellához készült alternatív befejezéssel és egy bakiparádéval is megismerkedhettek.


A TelevisaUnivision telenovelláihoz gyakran készítenek akár több befejezést is, van, amikor azért, hogy még maguk a színészek se tudják, mi is lesz a novella fináléja, és van, amikor azért, hogy a közönség maga választhassa ki, hogy nekik melyik befejezés tetszik. Az úgynevezett hivatalos finálét szokták levetíteni a tévében, az alternatív befejezést – vagy befejezéseket, mert van, amikor több is készül – pedig másnap mutatják be az Hoy című műsorban, majd a digitális platformokra is felkerül.

A Vivir de amor (Éltető szerelem) esetében egy alternatív befejezést készítettek a telenovellához, melyet Salvador Mejía vezető producer készített Kimberly Dos Ramos, Emmanuel Palomares és Gala Montes főszereplésével. Ebben a bő egyperces alternatív jelenetben a Gala Montes és Josh Gutiérrez által alakított karakterek, azaz Rebeca és Misael kaptak egy eltérő végkifejletet a tévében vetítetthez képest. Mai posztunkban pedig elhoztuk ezt a befejezést nektek, melyet az alábbi videóban nézhettek meg magyar felirattal.


A melodráma szereposztását Juan Diego Covarrubias, Josh Gutiérrez, Eugenia Cauduro, René Strickler, Bárbara Islas, Gabriela Spanic, Mariluz Bermúdez, Amairani Romero, Eric del Castillo, Magda Karina, Isabel Madow, Isadora González, Mauricio Aspe, Malillany Marín, Krizia Preciado, Marco León, Roberto Romano, Patricio José és André Sebastián González is erősítették. A telenovella részeit nálunk is megtaláljátok a 'Telenovellák' menüpont alatt, ahol már az összes epizód megtekinthető az elérhető legjobb minőségben.

Az alternatív befejezés mellett pedig elhoztunk nektek egy gyűjteményt a forgatási bakikból, melyeket a produkció osztott meg a Las Estrellas digitális felületein. Ezt szintén megtalálhatjátok az alábbi videóban.


További cikkek a novelláról:

Mit gondoltok az alternatív befejezésről? Mit szóltatok volna hozzá, ha ez lett volna a hivatalos?

☕ Ha tetszett a cikk, és szeretnél támogatni, meghívhatsz egy kávéra.

Megjegyzések