LEGNÉZETTEBB TELENOVELLÁK

LEGFRISSEBB HÍREK

A szenvedélyek lángjai: magyar felirattal folytatódik a sikersorozat második évadával

Habár a mai nappal befejeződik az első évad feltöltése, a Reyes és az Elizondo család története folytatódik a Telenovella Sarokban. A Pasión de gavilanes (A szenvedélyek lángjai) első évadának feltöltése után, október 24-én megkezdjük a népszerű kolumbiai telenovella második évadának közzétételét is. A sorozat folytatása magyar felirattal lesz elérhető, a megszokott ütemezés szerint pedig minden szombaton újabb 10 epizóddal bővül az elérhető részek listája.


Habár 2003-ban a "FIN" szó jelent meg a befejező részt záró képkockákon, a Reyes és az Elizondo család történetének koránt sincs vége, hiszen 2022-ben második évaddal folytatta sikersorozatát a Telemundo. A 2003-ban bemutatott, világszerte nagy sikert arató Pasión de gavilanes (A szenvedélyek lángjai) második évada pedig a Telenovella Sarokba is megérkezik, ahogyan azt már a beharangozó cikkükben is bejelentettük számotokra. Habár nálunk rögtön a jövő héten folytatódik, a történet közel két évtizeddel az eredeti sorozat eseményei után veszi fel a fonalat. A középpontban ezúttal is a Reyes fivérek és az Elizondo nővérek állnak, akiknek az élete az évek múlásával sem mentes a váratlan fordulatoktól, a családi konfliktusoktól és a szerelmi bonyodalmaktól.

Juan Reyes és Norma Elizondo, Óscar Reyes és Jimena Elizondo, valamint Franco Reyes és Sara Elizondo immár érettebb, tapasztaltabb szereplőkként térnek vissza. A családok életében azonban új kihívások jelennek meg, miközben a következő generáció tagjai is egyre fontosabb szerepet kapnak. A látszólag rendezett családi életet egy tragikus bűntény forgatja fel. Egy tanár meggyilkolása súlyos következményekkel jár, a nyomozás során felmerülő bizonyítékok pedig Juan és Norma fiai, Erick és León felé terelik a gyanút. A családnak ismét komoly próbatétellel kell szembenéznie, melyben a bizalom, a hűség és az összetartás jelentősége is előtérbe kerül. A rejtélyes bűnügy mellett természetesen a romantikus szálak sem maradnak el. A régi kapcsolatok újabb konfliktusokkal szembesülnek, az új szereplők érkezése pedig tovább bonyolítja a már ismert családok életét; a második évad így a korábbi történet folytatása mellett egy új generáció sorsát is bemutatja.


A folytatásban ismét láthatjuk az eredeti sorozat meghatározó színészeit. Mario Cimarro újra Juan Reyest, Danna García Norma Elizondót, Juan Alfonso Baptista Óscar Reyest, Paola Rey Jimena Elizondót, Natasha Klauss Sara Elizondót, Michel Brown pedig Franco Reyest alakítja. A korábbi évadból ismert további szereplők közül Zharick León is visszatér Rosario Montes szerepében, akinek története ezúttal is fontos része a sorozat eseményeinek.

A második évad egyik legfontosabb újdonsága a fiatalabb szereplőgárda bemutatkozása. Bernardo Flores Juan David Reyest, Sebastián Osorio Ericket, Juan Manuel Restrepo pedig Leónt, Juan és Norma három fiánt alakítják. A fiatal generációhoz tartozik Jerónimo Cantillo karaktere, Andrés Reyes is, míg Yare Santana Gaby Reyest, Camila Rojas pedig Muriel Caballerót, Rosario Montes lányát kelti életre. "Az új szereplők nem pusztán a történet folytatását szolgálják: saját vágyaik, döntéseik és konfliktusaik révén a családok életének új fejezeteit is megnyitják. A jól ismert karakterek és az új generáció találkozása ezért a második évad egyik központi elemévé válik." - nyilatkozta annak idején a gyártó cég.


A Pasión de gavilanes (A szenvedélyek lángjai) második évada magyar felirattal érkezik meg Szalai Szabina fordításában, és az első évadhoz hasonló ütemezésben érkezik a Telenovella Sarokba: október 24-től minden szombaton újabb 10 epizód válik elérhetővé, így hétről hétre követhetitek a Reyes és az Elizondo család történetének folytatását. A második évad feltöltése azonban már a mai napon megkezdődik a Telenovella Sarok Támogatói Klub tagjai számára, ahol az első 20 rész már elérhető a tagok számára. Ezt követően minden szombaton további 10 epizód érkezik, így a klubtagok hamarabb követhetik nyomon a történet alakulását.

A második évad előtt érdemes lesz figyelemmel kísérni a Telenovella Sarok további híreit is, hiszen a napokban még több cikkel készülünk a sikersorozat folytatásáról, hogy a feltöltés kezdetére még jobban megismerhessétek a történet új szereplőit és legfontosabb fordulatait.

Ki várta már a második évad érkezését? Ki tervezi követni velünk a részeket?

Minden támogatás közelebb visz bennünket ahhoz, hogy újabb és újabb telenovellákat hozhassunk el nektek, így együtt még több történetet fedezhetünk fel! A Támogatói Klubról részletesebben olvashatsz korábbi cikkünkben, melyet ide kattintva érsz el közvetlenül.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

EXKLUZÍV TARTALMAK

MAGYAR FELIRATOS TELENOVELLÁK

EGY ÚJ NAP ÍGÉRETE

LOBO, ÖLVE HALNI

CSAJOK, SZILIKON - NEM ETTŐL LESZ PARADICSOM

STREAMING

GARCÍA ASSZONY ÉS LÁNYAI