Pénteken bemutatták a Papás por siempre címen készülő telenovella hivatalos poszterét. A nagy sikerű Papás por conveniencia folytatása október 13-án, 20:30-kor debütál a Las Estrellas csatornán.
Aidé, Tino és családjuk kalandjai és viszontagságai a Papás por siempre címen készülő sorozatban folytatódnak, mely a nagy sikerű Papás por conveniencia második etapjaként készül már hónapok óta a TelevisaUnivision falai között és azon kívül. A premier október 13-án, hétfőn, este 20:30-kor lesz a Las Estrellas műsorán, ahol a jelenleg a nézettségi listákat vezető Monteverde helyét veszi át a történet, melyet Rosy Ocampo jegyez, a Vencer-antológia producerasszonya. A szerelem, a szórakozás, a dráma és a meglepetések garantáltak ebben az új történetben, mely ismét Ariadne Díaz, José Ron, Daniela Luján, Martín Ricca, María Chacón és Miguel Martínez főszereplésével érkezik.
A bemutató előzeteseként a produkció pénteken a közösségi médiában közzétette a hivatalos posztert, mely előrevetíti ennek a megható és sokszínű történetnek a lényegét, mely a második esélyeket és a szeretet erejét ünnepli. A poszteren Aidé, Tino és gyermekeik láthatók, akiket részben más színészek alakítanak, mivel a történetben 5 éves időugrás történik.
A Papás x siempre "egy megható és sokrétű történet, mely a második esélyeket és a szerelem erejét ünnepli." - nyilatkozta Rosy Ocampo egy sajtótájékoztatón, ahol a társadalmi problémákat bemutató történetre hívták fel a figyelmet. Cselekménye "innovatív módon mutatja be az újonnan kialakult családokat, melyeknek az a kihívás jut, hogy különböző világokat kell egy fedél alatt egyesíteniük, mindezt nosztalgikus hangulatú, váratlan fordulatokkal és szerethető zenei pillanatokkal fűszerezve", ahogyan ahhoz már hozzászoktak a nagy sikerrel futott Papás por conveniencia nézői. A már ismert szereposztáshoz pedig olyan színészek csatlakoznak többek között, mint Erika Buenfil (Gisela), Altair Jarabo (Melina), Juan Diego Covarrubias (Bill), Tania Lizardo (Prisma) és Michelle González (Serena).
A premier közeledtével pedig hamarosan meg is kezdődik a visszaszámlálás, így már az első rövid kedvcsináló is elérhető a telenovellához, mellyel egy meglepetést is felfedtek a premierrel kapcsolatban.
A telenovella október 13-án veszi kezdetét Mexikóban, a Las Estrellas 20:30-as sávjában, azonban ma reggelre kiadták az első kedvcsinálót, mellyel felfedték, hogy a TelevisaUnivision streaming platformján, a ViX-en már hamarabb elérhetőek lesznek az epizódok, mint a televízióban, ahogyan azt az elmúlt időszakban már több novella premierjével is tették. Mai posztunkban pedig elhoztuk nektek ezt az első promót, mellyel megkezdődik a promóciós időszak; ezt az alábbi videóban találjátok meg magyar felirat kíséretében. Rosy Ocampo telenovellája szeptember 19-én, pénteken mutatkozik be a ViX kínálatában, arról azonban egyelőre nem fedtek fel információkat, hány rész lesz elérhető a melodrámából a televíziós premier előtt, ami pedig a Las Estrellas 20:30-as sávjában lesz.
"Ahogy a családok növekednek, a problémák is szaporodnak. Tino hamarosan felfedez egy titkot, amely miatt mindenki másnál előbbre fogja helyezni családja védelmét." - hallható a narrátor hangján az alábbi, első promóban.
Adriana Llabrés, Pablo Valentín, José Elías Moreno, Alejandra Zaid, Íker García Meza, André Sebastián, Sebastián Poza, Jorge Alberto Bolaños, Cristela Loesca, Diego Escalona, Gabriel da Silva és Francisco Rubio is erősítik a szereposztást.
Ki várja közületek a folytatást? Mit vártok a második etaptól?
☕ Minden támogatás egy újabb cikk megírásához ad lendületet. Ha szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor meghívhatsz egy kávéra. A támogatási rendszerről részletesebben ezen posztunkban olvashattok.
Fú, ez pusztító. Mik azok a fejek?!
VálaszTörlésSemmi ötletesség ebben a poszterben...
Törlés