Erika Buenfil és Ariadne Díaz anya és lánya lesznek Rosy Ocampo telenovellájában, a Papás por siempre-ben, ami a Papás por conveniencia folytatásaként készül Mexikóban.
Erika Buenfil és Ariadne Díaz anya és lánya bőrébe bújnak a Papás por conveniencia második etapjában, a Papás por siempre-ben, ami már forog Mexikóban, a Televisa Espectáculos pedig elkapta a két színésznőt egy rövid interjúra. "Vörösek vagyunk mindketten. (nevet) Nagyon boldogok vagyunk mindketten, hogy ismét együtt lehetünk. Nagyon szeretjük egymást, sokat beszélgettünk. Sok harc lesz, mert nem maradunk csendben." - nyilatkozta Ariadne, majd Erika hozzátette, hogy "nagyon boldogok vagyunk". "Már mondták, hogy szét kell majd válasszanak minket." - tette hozzá nevetve.
"Gisela karakterének létezéséről az első etapban is szó van, de nem mélyítik el, mostanáig, ugyanis most majd meglátják, milyen jó karakter lesz." - nyilatkozta a Televisa Espectáculos kameráinak az Aidé Mosqueda-t megformáló színésznő, aki korábban már dolgozott együtt Erikával a producerasszony egy korábbi alkotásában, a La doble vida de Estela Carrillo-ban is. 5 év telik el a történetben, melyet Pedro Armando Rodríguez és Gerardo Pérez Zermeño, valamint írócsapatuk alkotnak meg, így új karakterek érkeznek, mint például Erika karaktere
"Ez egy nagyon szép, nagyon gyönyörű történet, sok zenével, új karakterekkel. Az alapja ugyanaz a Papás por siempre-nek, mint a Papás por conveniencia-nak. Úgyhogy én nagyon elégedett, boldog, izgatott vagyok, ideges is, mindig van egy kis idegeskedés is. Nagyon hálás vagyok." - nyilatkozta a Tino Guevara-t alakító José Ron. "Sok anyag van benne, a gyerekek témájával, az ő történeteikkel, a szülőkkel... úgyhogy egy erős történet jön. Úgy gondolom, hogy még jobban előtérbe kerül a melodráma, és szerintem el fogja nyerni a közönség tetszését." - tette hozzá.
A mexikói színész ismét együtt fog dolgozni Altair Jarabo-val, aki a történet nagy főgonosza lesz, és akivel 20 évvel ezelőtt már dolgozott együtt a Código postal-ban. "Az a projekt óta nem volt lehetőségünk együtt dolgozni eddig, úgyhogy most újra találkozunk. Nagyon szeretem őt, oroszlánnak hívom, mert mindketten augusztusiak vagyunk, ugyanabban a hónapban van a születésnapunk, úgyhogy nagyon jó lesz ismét vele dolgozni." - nyilatkozta.
A Televisa Espectáculos elkísérte a telenovella szereplőit a karakterek hivatalos fotózására, ami arra is jó alkalom volt, hogy az újabb karakterek csatlakozzanak a már megismertekhez. "Serena egy fénnyel teli karakter, Serena egy nagyon optimista karakter, Serena egy nagyon erős, harcias nő. És épp ebben a pillanatban, személyesen is nagyon jól tudok kötődni ezekhez a jellemzőkhöz, mert mindannak, amit a személyes projektemhez csinálok, köze van ehhez: a felelősség, az odaadás, a kitartás. Úgyhogy nagyon izgatott vagyok." - nyilatkozta Michelle González, aki szintén csatlakozik a szereposztáshoz egy új karakterrel.
Erika Buenfil elmondta, hogy nagyon boldog, mert karakterének sok összetűzése lesz lányával. "Nem jövök ki jól vele, ahogyan sok családban történik, de ez az izgalmas része a telenovellának: hogyan fognak kibékülni, hogyan fog feltűnni ez a nő... Giselának fognak hívni. Ki ő? Mi fog történni? Ő egy nagyon szórakoztató nő, északi, Monterrey-ből származik, San Pedro-ból, gazdag... Nagyon boldog vagyok, ez egy szuper karakter, nagyon különböző. Nagymama leszek, de modern nagymama." - mesélte az Amores verdaderos (Rabok és szeretők) főhősnője.
"Vannak nagyon nehéz jeleneteink, és néha, ha nincs ennyi szeretet, nehéz. Amikor ilyen konfliktusok vannak a jelenetekben, és azt mondod, hogy 'nem kérek bocsánatot, de szörnyű dolgokat fogok neked mondani, aztán majd bocsánatot kérek'." - tette hozzá a mexikói színésznő, aki egyike volt a Vencer el pasado (A múlt börtönében) főhősnőinek.
Altair Jarabo, Juan Diego Covarrubias, Daniela Luján, Martín Ricca, María Chacón, Miguel Martínez, Leticia Perdigón, Sandra Sánchez Cantú, Michelle González, Adriana Llabrés, Tania Lizardo, José Elías Moreno, Pablo Valentín, Hugo Catalán, María Perroni Garza, Joaquín Bondoni, Victoria Viera, Emilio Beltrán, Natalia Álvarez, Sebastián Poza, Cristela Escapita, Alejandra Zaid, Iker García és André Sebastián González is erősítik a telenovella szereposztását, ami októberben érkezik a mexikói Las Estrellas képernyőire, ahol a még el nem startolt Monteverde-t váltják a 20:30-as sávban.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése