A színésznő egy közösségi médiában megosztott képen mutatta meg magát ebben a karakterben, melyet korábban olyan színésznők alakítottak, mint Angélica Rivera és Lucero.
Az Angelique Boyer és Marcus Ornellas főszereplésével készülő Doménica Montero már most az egyik legjobban várt telenovella a következő évre. A melodráma már hetek óta forog Mexikóban, ahogyan azt már megosztottuk veletek, és igazán impozáns szereplőgárdával büszkélkedhet. A telenovella a La dueña című klasszikus történet feldolgozása, melyet korábban olyan neves színésznők alakítottak, mint Angélica Rivera és Lucero – utóbbi a Soy tu dueña (Riválisok) című változatban, melyet hazánkban is láthattunk. Kedvcsinálóként, Angelique kedden a közösségi médiában megosztott egy képet, melyen már Doménica Montero karakterének bőrében látható. Noha a szereplő a történet elején elismert üzletasszony, a vőlegénye részéről elszenvedett árulás és megaláztatás hatására megkeményedik, és szülei egykori birtokára vonul vissza; ezt tükrözi a színésznő külső megjelenése is.
"Egy olyan karakter, mint Doménica Montero, maga az álom, mert minden színésznő szeretne egy olyan szerepet, mely ennyire karakteres és ikonikus. Már korábban is az volt, és most újra azzá fogjuk tenni, bármelyik változatban is." - nyilatkozta még május közepén adott interjújában.
![]() |
Angelique Boyer mint Doménica Montero |
Az álom pedig már valósággá vált, hiszen az Abismo de pasión (Bűnös vágyak), a Tres veces Ana (Ana három arca) és a Vencer el pasado (A múlt börtönében) főhősnője már az ikonikus karakter bőrébe bújt, ahogy azt a közösségi oldalakon megosztott forgatási képeken is láthatjuk.
Scarlet Gruber, Brandon Peniche, Diego Amozurrutia, Arcelia Ramírez, Alberto Estrella, Alejandro Ávila, Nuria Bages, Alejandro Tommasi, Verónica Merchant, Arleth Terán, Paola Toyos, Gaby Mellado, José Manuel Rincón, Gonzalo Peña, Fermín Martínez, Néstor Rodulfo, Regina Villaverde, Ana de Villa, Graco Sendel, Javier Ponce, Daniela Cordero, María de Villa, Boris Duflos, Iván Ochoa, Javo Benítez, Renata Rivas, Olivia Duflos és Ligia Uriarte is erősítik a szereposztását a melodrámának, ami Carlos Bardasano vezető producer irányítása alatt készül, akitől olyan alkotásokat láthattunk már, mint a Si nos dejan (Alicia új élete), a Los ricos también lloran (A gazdagság ára) és az El extraño retorno de Diana Salazar. "Ez egy történet árulásról és bosszúról, szerelemről és megváltásról – egy nőről, aki a csúcsról zuhan a mélybe, csakhogy rájöjjön: valódi ereje nem a családi nevén vagy vagyonán múlik, hanem azon, hogy képes újra és újra talpra állni." - olvasható a hivatalos sajtóanyagban.
![]() |
A történet főszereplő-párosa, Angelique Boyer és Marcus Ornellas |
A melodráma 2026. január 19-én indul a Las Estrellas csatorna főműsoridős sávjában, José Alberto Castro telenovellája, a Los hilos del pasado helyén.
Mit gondoltok Angelique külsejéről mint Doménica Montero? Mit vártok a karakterétől?
Ez is érdekelhet:
☕ Ha tetszett a cikkünk, valamint szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor meghívhatsz egy kávéra. A támogatási rendszerről részletesebben ezen posztunkban olvashattok.
Ami még tök izgi, hogy insta sztoriban megmutatta a Montero haciendat amely teljes egeszeben felepult a studioban, hatalmas 😅
VálaszTörlésAkkor lovagolni is a stúdióban fognak? :O
TörlésA lovaglos jelenteket nyilván nem itt veszik fel 😃 de a Hacienda belso udvara mar studio, meg tenyleg hatalmas a diszlet 😅 egy 50 reszes telenovellahoz ekkorat felepiteni 😅
TörlésNagyon tetszik ez illik rá
VálaszTörlés