Emlékezz, Reina: július 6-tól a Telenovella Sarokban

Februári szavazásunk nyertese, ahogy korábban is hirdettük, az év második felében érkezik az oldalra, ma pedig azt is felfedjük, mikor kezdjük meg az Emlékezz, Reina feltöltését.


Pár hónappal ezelőtt, egészen pontosan februárban, egy szavazásra invitáltunk benneteket, melynek keretein belül négy telemundós telenovella közül lehetett választani, a szavazás nyertese pedig elsőként kerül feltöltésre az oldalra, ahogy korábban is hirdettük, az év második felében, hiszen nem kevés munka elkészíteni sem. A nyertes pedig nem más volt, mint a 2014-ben készült Reina de corazones, amit hazánkban Emlékezz, Reina címen mutatott be a TV2 2015-ben. Mivel hamarosan közeledik a telenovella feltöltése, így ma azt is felfedjük, mikortól lesz látható a Paola Núñez és Eugenio Siller főszereplésével készült novella.

A 140 részből álló telenovellát a korábbiakban megszokott, heti bontásban töltjük majd fel, Full HD 1080p felbontásban, a feltöltést pedig július első szombatján, azaz július 6-án kezdjük meg.


A novella szereposztását Juan Soler, Catherine Siachoque, Laura Flores, Carlos Ferro, Paulo Quevedo, Henry Zakka, Geraldine Galván, Pablo Azar, Sergio Mur és Wanda D'Isidoro is erősítik, így hamarosan őket is követhetitek minden szombaton a Telenovella Sarokban. A mai nappal befejeződik egy másik telemundós telenovella, az El rostro de la venganza (Utolsó vérig) feltöltése, melynek befejező részeit elérhetitek a 'Telenovellák' menüpont alatt, jövő szombaton még egy extra posztban meghallgathatjátok annak betétdalait magyar fordításban, majd két hét múlva, július 6-án a Reina de corazones (Emlékezz, Reina) veszi át a helyét.

A Las Vegasban játszódó történet Reina Ortíz (Paola Núñez), a sikeres divattervező életét mutatja be, aki feleségül megy Víctor de Rosashoz (Juan Soler), azonban az esküvő napján feltűnik halottnak hitt vőlegénye, Nicolás Núñez (Eugenio Siller), és kirohan a templomból, de az utcán elgázolja egy autó. Amikor Reina magához tér a kórházban, kiderül, hogy a balesetnek nem várt következménye lett: részleges amnézia, ugyanis Reina utolsó emléke 8 évvel korábbi. Az a nap, amikor Estefania Pérez (Catherine Siachoque) esküvőjére készült és leesett a lépcsőről...


Marcela Citterio eredeti történetét tehát július 6-tól követhetitek nyomon a Telenovella Sarokban.

Ki örül a feltöltésnek? Ki fogja követni most a telenovellát velünk? Ki szerette a novellát?


Megjegyzések

  1. Köszönjük szépen ezt a sok jó minőségű sorozatot. Nekem lenne egy kérdésem. Van lehetőség arra, hogy a Júdás asszonyát ok.ru-ra feltöltsétek? Most akartam letölteni, és elég rossz a minősége 280 mb körüli. Emlékszem régen ez 400 mb körüli volt. Ha az eredeti megvan nektek feltennétek légyszíves? Tudom sok idő, de sokat számítana nekem, ha ez is meglenne kicsit jobb minőségben. Előre is köszönöm a segítségeteket.!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a jövőben megszerkesztjük a telenovellát 720p-be, logó nélkül, akkor felkerül majd mindkét megosztóra. Ezt nem ígérjük a közeljövőben, de kétszer felesleges feltenni, így majd akkor fog felkerülni.

      Törlés
  2. Mar ojan reg szeretnem lattni Reinat nagyon koszonyuk....jovoben majd lehet fel fogjak tudni tolteni a klon-t is

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése