La madrastra: Aracely Arámbula legújabb főszerepéről nyilatkozott

Múlt héten a TelevisaUnivision upfront-ja keretein belül hivatalosan is bejelentették, hogy Aracely Arámbula lesz a La madrastra (A mostoha) feldolgozásának főhősnője, történetbeli partnerét pedig Andrés Palacios kelti életre. Aracely számára a Televisa-hoz való visszatérését jelenti Carmen Armendáriz produkciója. A La Doña (A végzet asszonya) címszereplője múlt héten nyilatkozott is a TVyNotas című lapnak legújabb főszerepéről.

Aracely az Eres magazin címlapján

"Egy színházi körúton voltam Chicago-ban, amikor meghívtak erre a projektre. Ezt a történetet Salvador Mejía ajánlotta fel nekem korábban, és mindig azt mondta: 'Neked kell lenned A mostohának néhány éven belül', és beteljesedett. Nagyon tetszik nekem ez az új verzió, habár a főhősnő sokat szenved az igazságtalanság miatt. Ez egy erős szerep, melyet azoknak a nőknek szeretnék felajánlani, akiket elválasztották a gyermekeiktől vagy börtönben vannak, emellett egész Mexikónak, hiszen [ezzel a projekttel] visszatérek a hazámba a kábeltelevízióban." - mesélte Aracely. "Ez egy nagyszerű karakter, melyet csodálatosan alakítottak az én kedveseim, Angélica Aragón és Victoria Ruffo. Amikor megtudtam, hogy már készen állunk a forgatásra, örömtelien osztottam meg a hírt az én kedves és nagyszerű barátnőmmel, Victoria Ruffo-val, utána találkoztunk személyesen is, és arra kértem, hogy adja át nekem a jószerencse stafétáját, ugyanis az Ábrazame muy fuerte-ben is együtt szerepeltünk, ami az első főszerepem volt, és ahol ő az édesanyám volt, úgyhogy nagy örömmel tölt el."

A telenovella főszereplői: Aracely Arámbula és Andrés Palacios

Aracely azt is elmondta, hogy egy intenzív főszerepről van szó... "Volt egy időszak, amikor már nem akartam többet sírni a karaktereimben, és inkább komédiát akartam csinálni, megnevettetni [az embereket], mert élvezem, és nagyon szeretem. Egyszer forgattam a Los miserables-t, miután egy hétig vakációzni voltam a gyerekeimmel Disneyland-ben, és nagyon boldogan tértem vissza, de mikor beléptem [a stúdióba] egy nagyon intenzív jelenetet kellett forgatnom, tele sírással, és azt gondoltam: 'Jaj, ne. Miért szenved a karakter, és néha fájt a fejem is és nagyon fáradt voltam, habár egy adott technikával csinálom, valóban fáraszt [a sírás]."

"Mindazonáltal ez a novella tudom, hogy egy csodálatos melodráma, egy nagyszerű műalkotás, úgyhogy koncentrált és felkészült vagyok, hogy teljes szívemből csináljam, és mint mindig, ahogyan a rajongóimnak is mondom, átadom a lelkem egy részét is a projektben. Bármelyik pillanatban szakítok egy kis időt a kis meditációimra, szeretek spirituális zenét is hallgatni, mert feldobja a lelkemet." És még hozzátette: "Mindemellett imádom, hogy ismét a 2-es csatornán lehetek, ahol a karrieremet kezdtem."

Ki örül annak, hogy Aracely visszatért a Televisához? Várjátok már A mostoha szerepében?


Megjegyzések

  1. De cuki Ara ahogy Victoriáról nyilatkozott, én is örülök hogy ő lett az új Mostoha, testhezálló szerep lesz neki. Andres Palaciost én még mindig nem tartom alkalmasnak a szerepre, nekem abszolút nem tűnik felnőtt gyerekek apjának. Remélemazért a gyerekeket jól fogják megválogatni

    VálaszTörlés
  2. Miért ne játszhatná el a gyerekek apját? 47 éves Andres, Cesar is ennyi lehetett a mostoha idején. Hol itt a probléma? Mellesleg tegyük hozzá, hogy az új Paula és Paulinában is tinédzser gyerekei voltak.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése