LEGNÉZETTEBB TELENOVELLÁK

LEGFRISSEBB HÍREK

Lobo, ölve halni: az első rész mindenki számára elérhető

A Telenovella Sarok Támogatói Klubja immár két hete működik, és ez idő alatt már tíz epizód vált elérhetővé első saját készítésű magyar feliratos sorozatunkból, a Lobo, morir matando (Lobo, morir matando) című telenovellából, melynek első epizódját a hétvége folyamán minden látogatónk számára ingyenesen elérhetővé tesszük.


Alig két hete indult el a Telenovella Sarok Támogatói Klub, melynek keretében egy régóta dédelgetett álmunk vált valóra: elindult első, saját készítésű magyar feliratos telenovellánk, a Lobo, morir matando (Lobo, ölve halni) feltöltése, melyből már tíz rész érhető el az oldalon. Az elmúlt napokban hatalmas öröm volt látni, hogy már az első héten többen is úgy döntöttek, támogatják munkánkat, és csatlakoznak az újonnan alakuló klubhoz. Ezúton is szeretnénk őszintén megköszönni minden támogatónknak a bizalmat! Az ő segítségüknek köszönhetően folytatódhat ez a kezdeményezés, és napról napra újabb epizódok készülhetnek el magyar felirattal.

A sorozat jelenleg kizárólag a Támogatói Klub tagjai számára érhető el, ahol minden hétköznap új epizód válik elérhetővé az elérhető legjobb minőségben, Full HD 1080p felbontásban. Sokan azonban még csak most ismerkednek ezzel az új lehetőséggel, ezért úgy döntöttünk, hogy szeretnénk egy kis ízelítőt adni mindazoknak, akik még gondolkodnak a csatlakozáson.



Az első epizód ezen a hétvégén mindenki számára megtekinthető

A hétvége folyamán a Lobo, morir matando (Lobo, ölve halni) első epizódját minden látogatónk számára nyilvánosan elérhetővé tesszük. Bízunk benne, hogy ez lehetőséget ad arra, hogy közelebbről is megismerjétek a sorozatot, a fordítás stílusát és minőségét, valamint azt a munkát, ami minden egyes epizód mögött áll. Reméljük, hogy akik eddig még bizonytalanok voltak, azok számára ez a rész elegendő betekintést nyújt majd ahhoz, hogy eldöntsék, szeretnék-e velünk folytatni ezt az utazást. Az első részt továbbra is a megszokott helyen, a sorozat adatlapján találjátok, melyet a 'Telenovellák' menüpont alatt érhettek el, illetve az egyszerűség kedvéért az alábbi gombra kattintva közvetlenül is megnézhetitek az epizódot.


Miért fontos a támogatás?

A Telenovella Sarok immár hosszú évek óta azon dolgozik, hogy a telenovellák rajongói számára minél több hírt, érdekességet, interjút és különleges tartalmat hozzon el magyar nyelven. Az oldal működtetése azonban nem csupán időt, hanem jelentős anyagi ráfordítást is igényel. A feliratos sorozatok elkészítése különösen hosszú folyamat. Egyetlen epizód elkészítése órákon át tartó munkát jelent: a videók előkészítésétől kezdve a fordításon és a lektoráláson át egészen a végleges változat elkészítéséig minden saját munkával készül. Emellett a tárhelyek, a különböző szolgáltatások és az oldal fenntartásának költségei is folyamatosan jelen vannak.

Éppen ezért a Támogatói Klub sokkal több egyszerű támogatási lehetőségnél. Egy olyan közösséget szeretnénk építeni, melynek tagjai aktívan hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarországon olyan telenovellák is elérhetővé váljanak magyar felirattal, melyek hivatalosan soha nem kerültek hazai képernyőre. Minden támogatás közvetlenül ezt a célt szolgálja, és segít abban, hogy újabb epizódok, később pedig újabb sorozatok készülhessenek el. Minden egyes csatlakozó azt üzeni számunkra, hogy érdemes folytatni ezt a munkát. Minden támogatás hozzájárul ahhoz, hogy újabb epizódok készülhessenek el, és a jövőben akár további, eddig Magyarországon nem látott telenovellák is magyar felirattal váljanak elérhetővé.



Fontos a véleményetek

A Támogatói Klub még csak most indult, ezért számunkra különösen fontos, hogy megismerjük olvasóink véleményét. Szeretnénk megtudni, mit gondoltok az új kezdeményezésről, mi tetszik benne, min változtatnátok, illetve mi segítene abban, hogy még többen csatlakozzanak a közösséghez. Ezért a cikkhez csatolva egy rövid kérdőívet is találtok az alábbi gombra kattintva, melynek kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe és teljesen anonim. Minden visszajelzés nagy segítséget jelent számunkra, hiszen ezek alapján tudjuk a jövőben még jobbá tenni a Támogatói Klubot és a Telenovella Sarok szolgáltatásait.

Köszönjük mindenkinek, aki eddig is támogatott bennünket, valamint azoknak is, akik időt szánnak a kérdőív kitöltésére. Reméljük, hogy a hétvégén minél többen megismeritek a Lobo, morir matando (Lobo, ölve halni) első epizódját, és hamarosan a Támogatói Klub tagjai között is köszönthetünk benneteket. Jó szórakozást kívánunk az első részhez!

Ha szeretnéd, hogy a jövőben is hasonló exkluzív magyar feliratos sorozatok készüljenek, támogatásoddal Te is hozzájárulhatsz a Telenovella Sarok munkájához. A Támogatói Klubról részletesebben olvashatsz korábbi cikkünkben, melyet ide kattintva érsz el közvetlenül.

Megjegyzések

  1. Ha nem lesz elég csatlakozó, akkor nem készül el az egész sorozat, vagy ezt már biztos, hogy befejezitek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a sorozat már biztosan fel fog kerülni, mert már az összes részt lefordítottuk, illetve amit elkezdünk, azt be is fejezzük. ☺️

      Törlés

Megjegyzés küldése

EXKLUZÍV TARTALMAK

STREAMING

AURORA ANGYALA

LOBO, ÖLVE HALNI

CSAJOK, SZILIKON - NEM ETTŐL LESZ PARADICSOM

A MÚLT BÖRTÖNÉBEN