Bemutatták az El señor de los cielos utolsó évadának előzetesét és felfedték premierdátumát. A Telemundo nagy sikerű szuperszériája robbanásszerű befejezéséhez érkezik, megőrizve azt a könyörtelen természetet, mely kezdettől fogva meghatározta Aurelio Casillas karakterét.
Még több hatalom. Még nagyobb ambíció. Még hatalmasabb birodalom. Aurelio Casillas (Rafael Amaya) visszatér a Telemundo képernyőjére utolsó háborújára az El señor de los cielos tizedik évadában, mely a spanyol nyelvű televíziózás leghosszabb ideje futó és legsikeresebb szuperszériájának epikus lezárását jelenti. Az ikonikus sorozat utolsó epizódjaiból álló tizedik évad július 7-én, kedden 21 órakor érkezik a Telemundo főműsoridős kínálatába, folytatva ezzel a saját gyártású produkciók sorát a jelenleg befejezéséhez közeledő Lobo, morir matando után.
Kilenc évad után az El señor de los cielos eljut robbanásszerű végkifejletéhez, mely – a csatorna előzetes tájékoztatása szerint – "nagy hatású jelenetekkel és azzal a könyörtelen természettel szolgál, mely kezdettől fogva meghatározta Aurelio Casillast". Ennek bizonyítékára pedig egy hasonlóan impozáns és akciódús trailert is bemutatott a floridai székhelyű tévétársaság, mellyel felfedték zászlóshajójuk utolsó évadának premierdátumát. Nézzük azt a trailert!
A Telemundo fogalmazása szerint a 10. évad "visszatérést jelent a szuperszéria gyökereihez, és Aureliót olyan emberként mutatja be, aki elég erős ahhoz, hogy meghódítsa a világot, de saját magát képtelen irányítani. Miután eltűnt családja radarjáról, a hírhedt drogbáró újra felbukkan, hogy visszaszerezze birodalmát és megerősítse örökségét, miközben a hatalom és a hűség határait feszegeti, átlépve egy olyan vonalat, mely mindentől megfoszthatja." A záróévad így nemcsak a karakter történetének végső fejezetét ígéri, hanem egyben visszatekintést is arra a sötét és kegyetlen útra, mely Aurelio Casillast a latin-amerikai televíziózás egyik legismertebb antihősévé tette.
"Debütálása óta Rafael Amaya alakítása Aurelio Casillasként a spanyol nyelvű televíziózás egyik legismertebb karakterévé vált, egy olyan szuperszéria élén, mely közel egy évtizede lenyűgözi a közönséget." - emelte ki a Telemundo a nemrég tartott upfront esemény keretein belül.
☕ A hírek kávéval készülnek. Ha szeretnél hasonló cikkeket, támogathatsz minket egy kávéval, hogy még több hírt meg tudjunk osztani veletek. A támogatási rendszerről ezen posztunkban olvashattok részletesebben.

Nagyon izgalmas lesz 🤩🤩
VálaszTörlésEskü, ez már az utolsó? :D :D :D
VálaszTörlésMinden jó ha a vége jó.....
VálaszTörlés