2010-ben minden jel arra mutatott, hogy egy új verziót láthat a mexikói közönség az ikonikus Cuna de lobos-ból, Salvador Mejía produceri irányírása alatt; ám a projekt végül nem valósult meg.
A 2010 körül előkészített Derecho de sangre – melyet más forrásokban Por derecho de sangre-ként emlegetnek – a mexikói telenovella-gyártás egyik legérdekesebb, ám végül meg nem valósult projektje volt. A produkció célja az 1986-os klasszikus, a Cuna de lobos modern újragondolása volt, mely a maga idejében műfajteremtőnek számított, és máig az egyik legismertebb latin-amerikai melodrámaként tartják számon. A történet középpontjában egy manipulatív, sötét titkokkal teli család áll, élén a legendás antagonista figurával, Catalina Creellel, aki az eredeti változatban María Rubio alakításában vált ikonikus karakterré. Nem meglepő tehát, hogy a Televisa évtizedekkel később ismét esélyt látott a történet újraértelmezésében, immár korszerűbb, rövidebb formátumban.
A remake mögött Salvador Mejía producer állt, a nagy sikerű Esmeralda (Esmeralda), La usurpadora (Paula és Paulina) vagy Rosalinda (Rosalinda) alkotója, aki ebben az időszakban olyan címek mögött állt, mint a Mundo de fieras, a Fuego en la sangre, legutóbbi munkája pedig a 2009-es Corazón salvaje (Vad szív) volt.
![]() |
| Danna García és William Levy lettek volna a főhősök |
A Derecho de sangre esetében egy kifejezetten ambiciózus koncepció körvonalazódott: a hagyományos, hosszú epizódos telenovella helyett egy jóval feszesebb, filmszerű megközelítésű minisorozatot terveztek, mely akár nemzetközi piacokon is megállhatta volna a helyét. A készítők elképzelése szerint a sorozat több változatban is elkészülhetett volna, beleértve egy rövidebb, heti bontású verziót, valamint egy hosszabb, klasszikusabb struktúrát követő változatot is. Ez a kettősség azonban már a kezdetektől bizonyos fokú koncepcionális bizonytalanságot is sejtetett.
A szereposztás ugyanakkor egyértelműen a projekt erősségei közé tartozott. A női főszerepre Danna Garcíát szerződtették, aki ekkorra már számos sikeres telenovella ismert arca volt, mint a Pasión de gavilanes (A szenvedélyek lángjai) vagy az Un gancho al corazón. "Most fogom leforgatni a Cuna de lobos pilot epizódját, és nagyon boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam eljátszani ezt a karaktert [Leonora Navarro, azaz Diana Bracho szerepe]." - nyilatkozta az akkor 33 éves kolumbiai színésznő az Agencia Méxicónak 2010-ben. A férfi főhőst William Levy alakította volna, akinek karrierje éppen ekkor ívelt felfelé a Cuidado con el ángel (Árva angyal) nagy sikere után. "Tudom, hogy William [Levy] is benne lesz, akivel nagyon jó barátságot ápolok." - tette hozzá Danna.
![]() |
| Rebeca Jones bújt volna Catalina Creel bőrébe |
A történet központi antagonistáját, az ikonikus Catalina Creelt ezúttal Rebeca Jones formálta volna meg, ami külön érdekességnek számított, hiszen a színésznő az eredeti Cuna de lobos-ban is szerepelt, bár akkor még egy másik karakter bőrébe bújva. A további szerepekben olyan ismert nevek tűntek fel, mint Rafael Amaya, Dominika Paleta vagy Manuel Ojeda, ami jól mutatja, hogy a produkció komoly súlyt kívánt képviselni a piacon.
A projekt nem maradt pusztán terv szintjén: 2010-ben ténylegesen megkezdődött a gyártás, és egy pilot epizód is elkészült, melynek célja az volt, hogy bemutassa a sorozat hangulatát és vizuális világát. Ez a lépés arra utal, hogy a Derecho de sangre nem egy korai fázisban elvetett ötlet volt, hanem egy olyan produkció, mely már közel állt a megvalósításhoz. A pilot létezéséről azóta is keringenek információk a rajongók körében, azonban a felvétel hivatalosan sosem került nyilvánosságra, így afféle "elveszett epizódként" él a köztudatban. Mindezek ellenére a sorozat sorsa hamar bizonytalanná vált. A gyártás körül több probléma is felmerült, melyek végül a projekt leállításához vezettek.
![]() |
| A szereposztás főbb résztvevői a trailer forgatásakor |
A háttérben elsősorban pénzügyi nehézségek álltak, melyek gyakran kulcsszerepet játszanak hasonló nagyszabású televíziós produkciók esetében. Emellett a koncepció körüli bizonytalanság – vagyis hogy pontosan milyen formátumban és milyen piaci célokra készüljön a sorozat – szintén hozzájárulhatott ahhoz, hogy a projekt elveszítette a lendületét. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a Cuna de lobos kultikus státusza rendkívül magas elvárásokat támasztott az új feldolgozással szemben, ami komoly kreatív kockázatot jelentett az alkotók számára.
"Nem szabad félni, minden egy új kaland, egy új korszak és egy új életszakasz; úgy gondolom, hogy a legjobbat fogom nyújtani magamból, és remélem, hogy a közönség beleszeret majd abba a karakterbe, akit meg fogok formálni." - nyilatkozott az összehasonlításokról Danna García a fentebb említett lapnak. A produkciót végül hivatalosan sosem jelentették be töröltként, inkább fokozatosan eltűnt a hírekből, és "elhalasztott" projektből idővel meg nem valósult vállalkozássá vált. Az interneten elérhető az elkészült demo-video, azonban nem a legjobb minőségben; de aki szeretné, az alábbi videóban megtekintheti.
Érdekesség, hogy William Levy végül egy másik Salvador Mejía-produkcióban kapott főszerepet a meghiúsult telenovella után, ami arra utal, hogy a projekt leállítása nem a színészekhez kötődő problémák miatt történt. Salvador Mejía egy másik klasszikus történet, a Cristal adaptálása mellett döntött, és így készült el a Triunfo del amor (Marichuy - A szerelem diadala), mely ismét egyesítette a képernyőn Maite Perronit és William Levyt.
Hónapokkal később, mikor már adásban volt a producer említett novellája, szintén felröppentek hírek a készülő Cuna de lobos-adaptációról. Salvador Mejía az El Siglo de Torreón-nak nyilatkozott a témában 2011. február 18-án, amikor is állítása szerint továbbra is dolgozik a projekten, sőt, még premierdátumról is beszélt. "Már megerősítették, hogy június 28-án kerülök adásba, de még vannak gondjaim a forgatókönyvekkel és a szereplőgárdával." - ismerte el a producer, aki hozzátette, hogy ennek az is az oka, hogy megfelelő időpontot is találnia kell. "Nagyon jól össze kell hangolnom mindent ennél a projektnél, hiszen ez óriási felelősség." - vallotta be. Elismerte, hogy az adaptáció nem volt könnyű feladat, mivel "az első forgatókönyv elkészítésével egy évet töltöttem. Nehéz összeegyeztetni a telenovellát a sorozatos formátummal: egyik pillanatban film lett belőle, másikban sorozat, és közben semmi sem emlékeztetett a Cuna de lobosra."
"Szerencsére végül sikerült megtalálnunk a megfelelő egyensúlyt és jól ötvözni a kettőt. Úgy gondolom, egyszerre tudunk megfelelni azoknak az igényes nézőknek, akik filmszerű nyelvezetű sorozatot szeretnének látni, valamint azoknak a telenovella-rajongóknak is, akik nem akarják, hogy elvesszen a műfaj lényege." - mondta. Mejía azt is elárulta az említett interjúban, hogy "az elképzelés szerint 10–13 egyórás epizódból áll majd, és nem szabad elfelejteni, hogy egyetlen epizód elkészítése egy teljes hetet vesz igénybe." - hangsúlyozta. Mindezek ellenőre, az említett év június 28-án sem mutatták be a telenovellát, majd később olyan pletykák röppentek fel, hogy 2012 lesz az az év, amikor elkészül.
Az évek során időről időre felmerült, hogy esetleg újra előveszik az ötletet, sőt más producerek neve is szóba került egy későbbi remake kapcsán, ám ezek a próbálkozások sem vezettek konkrét eredményre – míg nem a 2019-es Fábrica de sueños-koncepció keretein belül elővették a történetet, és így készült el a legfrissebb verzió, a Cuna de lobos (Farkasok bölcsője), Giselle González vezető produceri irányításával és az elismert spanyol színésznő, Paz Vega főszereplésével mint az enigmatikus Catalina Creel.
☕ Minden támogatás egy újabb cikk megírásához ad lendületet. Köszönjük, ha segítesz! A támogatási rendszerről ezen posztunkban olvashattok részletesebben.





Megjegyzések
Megjegyzés küldése