Leticia Calderón az elmúlt napokban Magyarországra látogatott, ahol a városnézés, a magyar ételek kóstolása, valamint a TV2 showműsorában való zsűrizés mellett rajongóira is szánt időt, akikkel egy szűk körű közönségtalálkozó keretein belül találkozott.
Leticia Calderón 2026. február 18-án, szerdán érkezett meg hazánkba a TV2 Csoport és az idén tízéves Izaura TV meghívására, hogy részt vegyen a TV2 nagyszabású showműsora, a Nagy Duett második adásában mint vendégzsűritag. De természetesen rajongóira is időt szánt, így szombaton, február 21-én egy szűk körű közönségtalálkozó keretein lehetett találkozni a mexikói színésznővel, melyre csupán egy nyereményjáték keretein belül lehetett jegyet szerezni. Az eseményt az Aréna Plázában tartották meg, déli 12 órás kezdéssel; az Esmeralda (Esmeralda) sztárja pedig két fia társaságában érkezett a rendezvényre.
"Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek mindannyiójukkal. Ez az utazás nagyon különleges számomra, mert a két fiam is elkísért. Ez az első alkalom, hogy velem utaznak a munkám miatt; és egy ilyen gyönyörű országba, mint ez, illetve egy ilyen távoliba a miénktől. Nagyon-nagyon boldogok vagyunk, hogy most itt lehetünk Önökkel." - nyitotta meg a találkozót a színésznő, akit hazánkban olyan melodrámákban is láthattunk, mint a Laberintos de pasión (Julieta), az En nombre del amor (A szerelem nevében), az Amor bravío (A szív parancsa), az A que no me dejas (Ne hagyj el!) vagy nemrég az El amor invencible (Leona bosszúja).
![]() |
| A pillanat, amikor Leticia Calderón megérkezett a közönségtalálkozóra fiai társaságában |
A mexikói színésznő kifejtette, hogy nagyon jól érezte magát hazánkban. "Sétáltunk, körülnéztünk a városban, túlságosan is elkényeztettek minket. Nagyon ízletes nemzeti ételeket ettünk, mint a gulyás." - mesélte a találkozó alkalmával, melyről egy rövid videót is találhattok Fisher Gábor, a TV2 programigazgatójának Instagram-oldalán, melyet közvetlenül ide kattintva érhettek el. "Úgy érzem, annak ellenére, hogy mások a szokásaink, a hagyományaink, és más nyelvet beszélünk, az érzéseink ugyanolyanok, és ezeken keresztül mindig tudunk kapcsolódni egymással, érkezzünk bárhonnan. Emellett nagyon hálás vagyok a magyaroknak, hogy ilyen hatalmas szeretettel fordulnak felém, és még ennyi év után sem felejtettek el, hanem várták, hogy idejöjjek. Szívmelengető a világ másik felén ilyen kedvességgel találkozni." - hálálkodott a színésznő a Bors-nak adott interjújában.
"Nagyon boldog vagyok és nagyon meghatódott, hogy egy karakter ennyi ideig meg tudott maradni az emberek szívében. Több mint 45 éve vagyok színésznő, és bár voltak nagy sikereim, egyik sem ért el akkora hatást, mint Esmeralda. Különösen Európában, nem volt még ilyen hosszú, 30 éve tartó sikere egyik szerepemnek sem." - mesélte ikonikus karakterének sikeréről a Budapest Eye-nak adott interjújában.
![]() |
| A mexikói színésznő Fisher Gábor és Ördög Nóra társaságában a közönségtalálkozón |
A közönségtalálkozó keretein belül, ahol kérdéseket is fel lehetett tenni Leticia-nak, nemcsak Esmeralda története volt középpontban; például 1990-ben készült, szintén nagy sikerű alkotásáról, a Yo compro esa mujer (Megveszem ezt a nőt!) című kosztümös telenovelláról is mesélt, mely az első mexikói telenovella volt, melyet Magyarországon vetítettek. "A Megveszem ezt a nőt! volt az első telenovella volt, ami eljutott távoli és számomra ismeretlen országokba, mint Tunézia. Akkoriban nem engedtek engem utazni. Egy nagyon gyönyörű, kosztümös telenovella volt, nagyon-nagyon élveztem azt is. Eduardo Yaňezzel továbbra is tartjuk a kapcsolatot, ő olyan, mint egy lelki testvér számomra. Nagyon gyönyörű telenovella volt." - elevenítette fel érzéseit a melodrámával kapcsolatban, melyet szintén megtekinthettek nálunk, a Telenovella Sarokban.
Ittlétének zárásaként, vasárnap részt vett a TV2 showműsora, a Nagy Duett második adásában, ahol elmondta, mennyire lenyűgözte őt az ország. "Elég sok mindent láttam, nagyon gyönyörű dolgokat. Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagyok, mert csodálatos dolgok vannak itt; lenyűgöző épületek, de amit a legjobban értékelek, azok az emberek, amilyenek az emberek." - vallotta be. Emellett, arról is mesélt, hogyan élte meg a találkozást magyar rajongóival.
"Csodálatos volt, tényleg, nagyon meghatódtam azon, hogy milyen nagy szívük van az embereknek. Nagyon sok ajándékot kaptam, sok szépséget, kedvességet, de leginkább azt a szeretetet emelném ki, amivel vártak engem. Teljesen megtöltötték a szívemet, köszönöm." - nyilatkozta a közönségtalálkozóról. Kétség kívül, a színésznő nemcsak szerepeivel, de hazánkban tartózkodása alatt kedvességével, közvetlenségével is belopta magát a rajongók szívébe. Bízunk benne, hogy nem utoljára látogat meg minket.
Hasta pronto, Lety!
Közületek részt vett valaki a közönségtalálkozón? Találkoztatok a színésznővel? Milyen élmény volt?
☕ Minden támogatás egy újabb cikk megírásához ad lendületet. Köszönjük, ha segítesz! A támogatási rendszerről ezen posztunkban olvashattok részletesebben.




Nagyon örülök, hogy a TV2 Csoport meghívta Leticia-t. 27 éve, amióta telenovella rajongó vagyok, vártam, hogy találkozhassak vele. Annak is nagyon örülök, hogy Luciano és Carlo is jöttek. Amikor meg tudtam, hogy jön Leticia nagyon megörültem. Az élő showra már meg volt a jegyem, mert mindig veszek jegyet, ha jön világsztár. Amikor megvettem a jegyet még nem tudtam, hogy a második héten is jön-e valaki, ezért megvettem a jegyet, hogy biztosan ott legyek. A találkozás nekem már biztos volt. Nagyon örültem, hogy lesz közönségtalálkozó is. Hétfőtől csütörtökig nagyon sok embert megjelöltem, mert nagyon ott szerettem volna lenni. Csütörtökön 10.05-kor kaptam a Messenger üzenetet, hogy nyertem. Nagyon örültem és akitvittem ő is. 15.56-kor kaptam egy újabb üzenetet, hogy még vihetek több embert is. Nagyon sok embert vittem be. A találkozó nagyon jól sikerült. Szerintem a legjobb közönségtalálkozó volt, amin eddig voltam. Carlo már azonnal integetett, amikor meglátott és Leticia is név szerint megismert. Nagyon közvetlenek, barátságosak és szimpatikusak mindhárman. Nagyon sok képem lett, ennyi képem még senkivel sincs. Az élő show is nagyon jól sikerült. Ott is lett közös kép. Leticia az ajándékokat is meg mutatta az Instagramon amiket kapott és nagyon örült neki. Könyvet vettem nekik Mo-ról 2 db-ot és Bp-ről 1 db-ot. Parfümot vettem a saját webshopomból. Ha valakit érdekelnek a részletek, akkor privátban írom. 1 db képet is adtam magamról és arra írtam néhány gondolatot. Carlo az Instagramon nekem is küldött képet a találkozóról, ennek különösen nagyon örülök. Nekem egy örök élmény és már nagyon várom a következő találkozást.
VálaszTörlés❤️🙏🎬🇲🇽✨
********TELEVISA********