Miért vonakodott a Telemundo attól, hogy Carmen Villalobos legyen a Sin senos no hay paraíso (Csajok, szilikon - ez lesz a Paradicsom) főszereplője? A sikeres telenovella írója, Gustavo Bolívar egy Instagram-live során árulta el ezt a korábban ismeretlen történetet.
Carmen Villalobos sikeres pályafutásában egyértelmű fordulópontot jelentett, amikor megkapta a Telemundo 2008-ban, Kolumbiában forgatott sikersorozata, a Sin senos no hay paraíso (Csajok, szilikon - ez lesz a Paradicsom) főszerepét. "Szinte mindent ennek köszönhetek. A közönség ennek a karakternek köszönhetően nyitotta meg előttem az ajtókat, és ennek révén ismernek fel. Az első naptól az utolsóig élveztem. Ez egy olyan élmény volt, mely meghatározta az életemet és a karrieremet." - vallotta be évekkel korábban a People en español magazinnak adott interjújában a kolumbiai színésznő, akit később olyan projektekben is láthattunk, mint a Niños ricos, pobres padres (Szívek iskolája), a Mi corazón insiste (Szalamandra) vagy a Café con aroma de mujer (A szerelem aromája).
A castingfolyamat azonban korántsem volt egyszerű. A kolumbiai színésznő több mint egy hónapon át vett részt meghallgatásokon a szerepért. "Olyan volt, mint egy Miss Universe-verseny: az 50 jelentkezőből lett 30, aztán 20, majd a 10 döntős, végül ketten maradtunk, és akkor jött el a pillanat, amikor dönteni kellett." - mesélte 2020-ban egy Paola Ovalle újságíróval folytatott Instagram beszélgetés során.
Bár Gustavo Bolívar és a sorozat vezető producere, Hugo León Ferrer kezdettől fogva biztosak voltak abban, hogy a főszerepet egy kolumbiai színésznőnek kell játszania, a floridai székhelyű Telemundo ragaszkodott ahhoz, hogy Catalina Santana karakterét egy mexikói színésznő alakítsa. "Határozottan azt mondták nekünk, hogy a lánynak mexikóinak kell lennie, mi pedig azt mondtuk: nem, kolumbiainak kell lennie. Hugo harcolt érte, én is harcoltam érte... Mindannyian azt mondtuk: kolumbiainak kell lennie, hiszen ez egy kolumbiai történet. Ők viszont ragaszkodtak hozzá, hogy mexikói legyen." - idézte fel később az író egy Instagram-live során a történteket.
Sőt, a projekt demójában, melyet a New York-i upfronts prezentáción mutattak be a hirdetőknek és a sajtó munkatársainak, eredetileg egy mexikói színésznő szerepelt főszereplőként. "Egy mexikói színésznővel mutatták be. Emlékszem, hogy a Sin senos no hay paraíso upfront bemutatójában a főszereplő mexikói volt, és mi akkor is harcoltunk a casting során." - mondta az író.
Szerencsére a spanyol nyelvű csatornát végül lenyűgözte Carmen tehetsége, melyet a meghallgatásokon mutatott, és elfogadták, hogy a főszerepet egy kolumbiai színésznő kapja. Döntésüket pedig nem igen bánhatták meg, hiszen a széria világszerte hatalmas sikert aratott, nézők millióit hódította meg, manapság pedig közel 500 részt forgattak le belőle.
A többi pedig már történelem.
☕ Minden támogatás egy újabb cikk megírásához ad lendületet. Köszönjük, ha segítesz! A támogatási rendszerről ezen posztunkban olvashattok részletesebben.



Megjegyzések
Megjegyzés küldése