Mai cikkünkben sorra vesszük a TelevisaUnivision 2026-ban debütáló telenovelláit. Számos melodráma érkezik az új évben a Las Estrellas csatornára: néhány már forgatás alatt áll, míg mások még csak most kezdenek formát ölteni az úgynevezett Álomgyárban.
2026 megérkezett, a TelevisaUnivision pedig már összeállította a következő év első felére tervezett telenovellás premierjeinek listáját, miközben az év második felére szánt projektek is előkészítési fázisban vannak. Mai posztunkban ezért összegyűjtöttük azokat a novellákat, melyek 2026 folyamán érkeznek majd a tengerentúlon. A társaság idén is folytatja már 2025-ben elkezdett terveit, és a premierek helyét az esetek többségében streaming szolgáltatásuk, a ViX veszi át a hagyományos televíziózástól, de természetesen a Las Estrellas műsorán is bemutatásra kerülnek alkotásaik.
Az új produkciók számos ismert színészt hoznak vissza a képernyőre, többek között Angelique Boyer, Silvia Navarro, Sebastián Rulli, Danna García, Adriana Louvier, Osvaldo Benavides, Paulina Goto és Daniel Arenas főszereplésével, valamint olyan producerek képviseltetik magukat idén, mint Carlos Bardasano, Silvia Cano, Pedro Ortiz de Pinedo, Juan Osorio, Carmen Armendáriz és José Alberto Castro, többek között. Nézzük, milyen telenovellák készülnek 2026-ban! A telenovellák címeire kattintva megtaláljátok az összes cikket, ami már az oldalon készült róluk, így még jobban utánuk olvashattok.
Doménica Montero
Ebben a produkcióban Angelique Boyer és Marcus Ornellas játsszák a főszerepeket. A telenovella a sikeres La dueña új változata, melynek producere Carlos Bardasano, a modern köntösbe öltöztetett történetet pedig 50 részben meséli el.
A történet Doménica Montero (Angelique Boyer) életét követi, aki elismert üzletasszony, az ország egyik legkeresettebb menyasszonya. Az esküvője napján azonban vőlegénye faképnél hagyja az oltárnál. Megalázva, elárulva és a közvélemény kereszttüzébe kerülve úgy dönt, elmenekül, és szülei régi haciendáján keres menedéket. Ott, a fájdalomtól megsebzetten új kihívásokkal néz szembe, és megismeri Luis Fernandót (Marcus Ornellas), a szomszédos birtok tulajdonosát, aki hozzá hasonlóan szintén nehéz múlttal rendelkezik. Erős kötelék alakul ki közöttük, ám Doménica megesküdött, hogy soha többé nem ad új esélyt a szerelemnek.
Premier: január 19-én, este 21:30-kor a Las Estrellas csatornán, a Los hilos del pasado befejezése után.
Hermanas, un amor compartido
A telenovella főszereplőit Danna García, Adriana Louvier, Osvaldo Benavides és Juan Martín Jáuregui alakítják, a produkcióért pedig Silvia Cano felel vezető producerként, aki a Regalo de amor sikere után egy idősávval feljebb került újdonságával.
A történet középpontjában, mely a török Ağlama anne adaptációjaként készült, Rebeca (Danna García) és Mónica (Adriana Louvier) áll, két nővér, akik egész életükben elválaszthatatlanok voltak, mindenben támogatták egymást. Egy nap azonban arra kényszerülnek, hogy megosszák – és egymással harcoljanak – Aura szeretetéért. Aura valójában Rebeca vér szerinti lánya, akit egykor elhagyott, és emiatt mély bűntudat gyötri; ugyanakkor Mónica nevelt lánya is, aki egész fiatalságát feláldozta azért, hogy felnevelje őt.
Premier: február 2-án, este 20:30-kor a Las Estrellas csatornán, a Papás por siempre befejezése után – az Egyesült Államokban azonban már január 16-tól elérhető lesz a ViX-en.
Corazón de oro
A melodráma producere Pedro Ortiz de Pinedo, aki az Amor amargo (Keserű szerelem) után tér vissza a képernyőkre egy új történettel, melynek főszerepeiben Mayrín Villanueva, Gabriel Soto és Gala Montes lesznek láthatók. A producer egy újabb portugál történet mellett döntött, a Coração d’ouro feldolgozását készíti el, melyet 82 részben mesélnek el.
A történet Luz (Mayrín Villanueva) körül forog, aki fiatal korában egy szerelmi háromszögbe keveredik az Arango Nova fivérekkel, don Antonio fiaival – ő az egyik legjelentősebb borászati vállalat tulajdonosa az országban. Egy sötét titok miatt Luz elmenekül, majd sok évvel később ismét találkozik az Arango Nova családdal, immár egy lánygyermek édesanyjaként: ő Catalina (Gala Montes).
Premier: március 2-án, 18:30-kor a Las Estrellas csatornán, a Mi verdad oculta befejezése után; azonban a producer nyilatkozatai szerint ViX-en már február 27-től elérhető lesz.
Mi rival
Ebben a telenovellában, mely az 1973-as, azonos című melodráma remake-jeként készül, egy anya és a lánya ugyanabba a férfiba szeret bele. A főszerepeket Sebastián Rulli, Alejandra Barros és Ela Velden alakítják, a producer pedig Carmen Armendáriz, aki két év pihenő után tér vissza a képernyőkre újdonságával, melynek fő forgatási helyszíne San Luis Potosí. A novella a tervek szerint 60 epizódban meséli el a vidéken játszódó cselekményt, a mai korhoz igazítva azt.
Premier: március 30-án, este 21:30-kor a Las Estrellas csatornán, a Doménica Montero után; az Egyesült Államokban azonban már februárban bemutatják az Univision-on, ahol ugyanennek a sorozatnak a helyét veszi át.
Somos familia
Ebben a melodrámában Oka Giner és David Zepeda alakítják a főszereplő-párost. A telenovella producere Ignacio Sada Madero, aki az A.mar, donde el amor teje sus redes után ismét a 20:30-as sávot kapta meg. A telenovella az azonos című argentin sorozat feldolgozásaként készül, ám a végleges címét egyelőre még nem fedték fel, de a forgatások már zajlanak Mexikóban. A hírek szerint 85 részes lesz.
A novella Verónica Arellano (Oka Giner) történetét meséli el: egy nőét, aki nagyon fiatalon hoz világra egy kislányt, akit szülei nyomására kénytelen örökbe adni. Az esemény örökre nyomot hagy benne, ezért újságíróvá válik, hogy felkutassa és megtalálja elveszített lányát. Másrészről, a történet főhőse pedig Joaquín Navarro Luján (David Zepeda), egy vonzó férfit, aki hatalmat sugárzó, tekintélyt parancsoló kiállással bír, ám e sztoikus külső mögött nagyfokú érzékenységet rejt.
Premier: május 25-én, este 20:30-kor, az Hermanas, un amor compartido befejezése után. Nagy valószínűséggel a sorozat már korábban is elérhető lesz a ViX kínálatában.
Guardián de mi corazón
Az év talán egyik legjobban várt premierje Juan Osorio újdonsága, ami a nagy sikerű argentin Amor en custodia (A szerelem rabjai) feldolgozásaként készül, melyet már adaptáltak a mexikói tévétársaságnál Amores verdaderos (Rabok és szeretők) címen. A történet főhősnőjét a telenovellák világába visszatérő Silvia Navarro alakítja, aki Sofía és Andromeda karaktereinek, azaz ikreknek ad majd életet, míg Paulina Goto, Diego Klein és Daniel Arenas kísérik el a főszerepekben. A telenovella, melyet Pablo Ferrer García-Travesí és Santiago Pineda Aliseda adaptáltak, már hosszú hetek óta forog Mexikóban.
Premier: június 22-én, este 21:30-kor a Las Estrellas csatornán, a Mi rival után. Az Egyesült Államokban azonban már májusban bemutatják az Univision-on és a ViX-en.
Hermanos coraje
José Alberto Castro idén is visszatér a képernyőkre a Las hijas de la señora García (García asszony és lányai) és a Los hilos del pasado után, mégpedig az Hermanos coraje remake-jével, melyet először 1970-ben vittek képernyőre Brazíliában, majd 1972-ben készült egy mexikói-perui produkció is. Az eredeti történet Janete Clair regényén alapszik, az adaptációról – mely 77 részben meséli majd el a történetet – Vanesa Varela és maga a producer gondoskodnak. A három férfi főszereplőnek Emmanuel Palomares, Brandon Peniche és Emilio Osorio adnak életet, a főhősnő kilétét pedig hivatalosan nem erősítették még meg.
Premier: 2026 októberében, este 21:30-kor a Las Estrellas csatornán, a Guardián de mi corazón befejezése után. Az Egyesült Államokban azonban már szeptemberben bemutatják az Univision-on és a ViX-en.
További projektek
A felsoroltakon kívül további producerek is dolgoznak már újabb projektjeiken, melyek az év második felében kerülnek majd képernyőre, ám ezek még kezdeti fázisban vannak. A Monteverde nagy sikere után Lucero Suárez-nek már megvan a következő története, amihez már zöld utat is kapott a tévétársaság vezetésétől; a készülő novellája a 20:30-as sávban kerül majd bemutatásra a Somos familia után szeptemberben. Rosy Ocampo is dolgozik újdonságán ebbe a sávba, ám a híresztelések ellenére nem Maite Perronival fog együtt dolgozni, ahogyan azt sok helyen pletykálják.
Aki már szintén készen áll újabb telenovellája elkészítésére, ő Roy Rojas, aki az El ángel de Aurora-val (Aurora angyala) debütált a vezető produceri székben. Ezúttal a csatorna 18:30-as sávjába készül, ahol egy igazi klasszikus melodrámát mutat majd be június 22-én, hétfőn a Corazón de oro fináléja után. A korábbi híresztelésekkel ellentétben Giselle González nem tér vissza a csatorna képernyőire 2026-ban.
Mi a véleményetek a tévétársaság idei premier tervezetéről? Mely produkciók keltették fel legjobban az érdekléseteket?
☕ A hírek kávéval készülnek. Ha szeretnél hasonló cikkeket, támogathatsz minket egy kávéval, hogy még több hírt meg tudjunk osztani veletek. A támogatási rendszerről ezen posztunkban olvashattok részletesebben.








Annyira kár, hogy egy ilyen jó történetet José Alberto Castro kapott. Agybajt kapok a böhöm lassú stílusától, az elnyújtott történeteitől és a borzalmas castingjától.
VálaszTörlésEzek az agyonismételt színészek, te jó ég! Egy se nagy szám sajnos. Maradjunk csak a régieknél.
VálaszTörlésMármint a régi agyonismételt színészeknél?
Törlés