José Alberto Castro legújabb telenovellájával valóra vált lánya, Fernanda Castro régi álma, aki unokatestvére Cristian Castro oldalán adja elő a Los hilos del pasado főcímdalát, mely október 27-én vette kezdetét Mexikóban Yadhira Carrillo főszereplésével.
Ahogyan a nagy telenovella-klasszikusoknál lenni szokott, a Los hilos del pasado nyitódala is különleges érzelmi jelentőséggel bír producere, José Alberto Castro számára, hiszen azt a lánya, Fernanda Castro és az unokaöccse, Cristian Castro éneklik – így végre megvalósulhatott Fernanda régi álma, hogy együtt dolgozhasson Cristiannal a zenei részlegen, ráadásul édesapja egy telenovellájának főcímdalához adhatják együtt a hangjukat, mely minden este elkíséri a modern köntösbe öltöztetett klasszikus történet epizódjait.
"Számomra ez egy nagyon szép élmény volt, és hosszú folyamat is, mert több javaslat érkezett. Fernanda két különböző dalt is ajánlott, és volt még néhány másik is az asztalon. Aztán beszéltem Cristiannal, és mondtam neki: ‘Néhány énekes cameót tervezünk, lenne kedved szerepelni?’ Erre ő azt felelte: ‘Inkább a főcímdalt énekelném el.’ Volt bennünk egy kis tüske egy korábbi sorozat miatt, melyben nem tudott részt venni..." - mesélte a producer a telenovella főcímdalának készültéről, melynek főszereplőit Yadhira Carrillo, Bárbara López és Emmanuel Palomares keltik életre.
A producer, aki már dolgozott együtt unokaöccsével, aki a Corona de lágrimas (Könnyek királynője) főcímdalát is énekelte, azt is elárulta az interjú során, hogyan döntött úgy Cristian, hogy Fernandával közösen adja elő a dalt, mely igazi meglepetésként érte őt, noha már a kezdetektől teljes mértékben bízott unokaöccse zenei tehetségében. "Elküldtem neki néhány dalt, és amikor meghallgatta Fernandáét, ő maga javasolta, hogy énekeljék el együtt. Azt mondta: ‘Nagyon tetszik Fer dala, hadd énekeljem vele együtt.’ Nekem nehéz volt meghozni ezt a döntést, ezért azt mondtam neki: ‘Arra kérlek, beszéljetek énekesként egymással — én hallgatok zenét, de nem vagyok zenész, nem tudom, működni fog-e.’ És végül gyönyörűen összeállt minden. Szülőként persze az ember mindig elfogult, de látni őket együtt – Cristiant, akit gyerekkora óta követek a pályáján, és most a lányomat mellette –, nagyon megható és különleges élmény volt számomra." - vallotta be a Cabo (Szerelmek Cabóban) és a Las hijas de la señora García (García asszony és lányai) producere.
A dal címe végül Hilos del pasado lett, ahogyan szinte a telenovelláé, melynek jelentése Múlt fonalai; és már teljes egészében hallgatható is a zenei platformokon – például YouTube-on az alábbi videóban.
Fernanda Castro, aki korábban már olyan projektekben mutatta meg hangját, mint a La desalmada vagy a Tierra de esperanza, egy korábbi nyilatkozatában már kifejtette, hogy igazi valóra vált álom számára, hogy unokatestvéréhez együtt énekelhet. "Vannak álmok, melyek gyermekkorod óta kísérnek, és amikor végre valóra válnak, a szíved szinte felrobban. Énekelni veled, Cris, és megosztani ezt a dalt olyan ajándék, melyet sosem felejtek el. Köszönöm a szereteted, az útmutatásod és azt, hogy valóra váltottad ezt az álmomat. Ezt a pillanatot örökre megőrzöm. Köszönöm apukámnak is, aki mindig inspirál és vezet, és végtelen hála a TelevisaUnivision-nak, amiért megnyitotta előttem az ajtókat, hogy része lehessek valami ennyire varázslatosnak." - fejezte ki gondolatait a fiatal énekesnő Instagram-profilján még augusztusban.
A főcímdal mellett pedig ő énekli – már egyedül – a főszereplő-páros, azaz Cristina és Carlos dalát is, melynek címe No sabía, azaz magyar fordításban Nem tudtam; ez pedig a jelenetek alatt csendül fel. Az előzőhöz hasonlóan, már ez is megtalálható, illetve hallgatható online – például a YouTube felületén ide kattintva.
Mit gondoltok a telenovella főcíméről és a dalokról?
☕ Minden támogatás egy újabb cikk megírásához ad lendületet. Köszönjük, ha segítesz! A támogatási rendszerről ezen posztunkban olvashattok részletesebben.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése