A melodráma, melynek főszereplőit Yadhira Carrillo, Bárbara López és Emmanuel Palomares alakítják, szeptember 10-én debütál világszerte az Univisión csatornán. Nézzük, kik adják elő a Los hilos del pasado főcímdalát!
A Los hilos del pasado címen készülő telenovella – mely Yadhira Carrillo várva várt visszatérését jelenti a színészi pályára több mint másfél évtized után – már megkapta a főcímdalát. A dalt Cristian Castro és unokatestvére, Fernanda Castro – Angélica Rivera és a producer, José Alberto Castro lánya – fogják előadni, így minden este az ő hangjukkal indul majd a sorozat.
"Vannak álmok, melyek gyermekkorod óta kísérnek, és amikor végre valóra válnak, a szíved szinte felrobban. Énekelni veled, Cris, és megosztani ezt a dalt olyan ajándék, melyet sosem felejtek el. Köszönöm a szereteted, az útmutatásod és azt, hogy valóra váltottad ezt az álmomat. Ezt a pillanatot örökre megőrzöm. Köszönöm apukámnak is, aki mindig inspirál és vezet, és végtelen hála a TelevisaUnivision-nak, amiért megnyitotta előttem az ajtókat, hogy része lehessek valami ennyire varázslatosnak." - fejezte ki gondolatait a fiatal énekesnő Instagram-profilján, aki ismét együtt dolgozik édesapjával, miután olyan melodrámáihoz adta a hangját, mint a La desalmada, a Cabo (Szerelmek Cabóban) és a Tierra de esperanza.
![]() |
José Alberto Castro producer, lánya, Fernanda Castro és unokaöccse, Cristian Castro |
"Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy együtt írhatom a főcímdalt Gelo Hau-val, aki a producer is. Biztos vagyok benne, hogy ez a telenovella felejthetetlen lesz. Még mindig álmodozva, hálával telve élek meg minden egyes lépést ezen az úton. Nagyon hamar elérhető lesz a digitális platformokon is." - tette hozzá. A dal unokatestvérével, Cristian Castróval adja elő, akinek a nevéhez számos telenovellás főcímdal fűződik, mint például az Angela (Angela), a Simplemente María (María) vagy legutóbb a Los ricos también lloran (A gazdagság ára) főcímdala.
A dalt már a közösségi platformokon is megtaláljátok, például ide kattintva hallgathattok bele. A Bárbara López és Emmanuel Palomares főszereplésével készülő Los hilos del pasado premierje szeptember 10-én 21 órakor lesz látható az Univisión műsorán, Mexikóba pedig október 27-én érkezik meg a Las Estrellas 21:30-as sávjába, ahol az Amanecer helyét veszi át.
Mit gondoltok?
☕ Ha tetszett a cikk, és szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor meghívhatsz egy kávéra. A támogatási rendszerről részletesebben ezen posztunkban olvashattok.
Csak a rokonság….
VálaszTörlésBelehallgattam a főcímdalba. Nekem így elsőre nem tetszik, aztán majd kiderül. Lehet többszöri hallgatás után jobban megfog a dallama, de így első blikkre nemigazán.
VálaszTörlésNekem se tetszik… bàr a trailer se, ezt kaszálom.
TörlésNekem az egyetlen, ami ebben a telenovellában tetszik, az a főcímdal. Lehet a rokoni szálra hivatkozni, de Fernandának és Cristiannak is különleges hangja van.
VálaszTörlésRáadásul José Alberto Castro telenovelláinak mindig fülbemászó dalai vannak, gondoljunk csak az Ángela, a Rubí, a Teresa, a La desalmada, a La que no podía amar vagy pedig a Las hijas de la señora García főcímeire. Én ezeket például a mai napig szívesen nézem és hallgatom.
Félreértés ne essék, a Los hilos del pasado az eddigiek alapján nekem sem nyerte el a tetszésemet, de ez a dal tényleg szép.