Hosszas várakozás után végül megérkezik a Telenovella Sarokba sokak kedvence, a La reina del sur (Dél királynője) harmadik évada, mely hamarosan magyar felirattal lesz elérhető, továbbra is Kate del Castillo főszereplésével. Részletek a folytatásban.
2022 októberében startolt el a Telemundo műsorán a La reina del sur (Dél királynője) várva várt harmadik évada, melyben Kate del Castillo ismét ikonikus karaktere, Teresa Mendoza bőrébe bújt. Majd ezek után mindenki azt várta, hogy a Latin-Amerika számos lenyűgöző helyszínén forgatott harmadik évad felkerüljön a Netflix-re, ugyanis bejelentették, hogy december 30-tól lesz elérhető a legnagyobb streaming szolgáltató kínálatában. Végül azonban eljött az említett nap, a 60 részes folytatás pedig nem érkezett meg a hazai platformokra, azaz nem kapott magyar feliratot, és nem is lehetett tudni, fel fog-e kerülni. Azóta rajongók tucatjai várják, hogy megismerhessék hazánkban is, hogyan folytatódik Dél királynőjének története. A várakozásnak azonban nemsokára vége lesz, ugyanis a harmadik évad megérkezik a Telenovella Sarokba magyar felirattal.
A sikersorozat folytatása, mely négy évvel az előző évad befejezése után folytatódik, az elérhető legjobb minőségben, Full HD 1080p felbontásban, vágatlanul érkezik meg hozzánk. A feliratot Szalai Szabina fordította, míg a feltöltésről mi gondoskodunk, hogy a legjobb minőségben élvezhessétek a folytatást, melynek szereposztását Pepe Rapazote, Humberto Zurita, Isabella Sierra, Kika Edgar és Antonio Gil is erősítik. Az alábbiakban elhoztuk nektek a szuperszéria harmadik évadának trailerét is, így belenézhettek abba, mi is várható a folytatásban.
A harmadik évad feltöltése július 14-én, hétfőn veszi kezdetét a Telenovella Sarokban, ahol minden hétköznap kerülnek fel a részek a késő délutáni órákban, hogy estére már mindenki élvezhesse a legújabb epizódot. A részek az első és második évad mellett lesznek megtalálhatóak, melyet a 'Telenovellák' menüpont alatt vagy ide kattintva találtok, ahol a korábbi évadok szintén elérhetőek, így aki szeretné, akár újra is nézheti őket az új évad érkezése előtt. Amíg pedig vártok az új részek érkezésére, ide kattintva tudtok még jobban tájékozódni a harmadik évadról, melyet bővebben is bemutattunk a tengerentúli premierkor, illetve a feltöltés előtt készítünk egy mindenes posztot is, melyben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat is róla.
Alejandro Calva, Emmanuel Orenday, Lincoln Palomeque, Tiago Correa, Cuca Escribano, Eduardo Yáñez, Sara Vidorreta, Agata Clares, Dmitry Anisimov, Noe Hernández, Horacio Garcia Rojas, Ed Trucco, Carlos Valencia, Arturo Ríos, Denia Agalianou, Anderley Palomino, Fernando Solorzano és Victor Rebull is részese a harmadik évad szereposztásának.
Ki örül a folytatásnak magyar felirattal? Ki tervezi követni a részeket?
Legjobbak vagytok! Nincs még egy ilyen oldal az országban, mint ez, Világszínvonal. Senki soha nem érhet a nyomotokba. Minőség, kőkemény munka, ritkaságok! Csoda az oldal.
VálaszTörlésTeljesen egyet értek az előttem hozzászólóval. 😊 Legjobbak vagytok, köszönjük a munkátokat.
VálaszTörlésKöszönöm!!!!
VálaszTörlés