La jefa: Mauricio Henao a történet új lovagja

Mauricio Henao a Telemundo szuperszériája, a La Jefa új lovagja; a kolumbiai színész nemrég csatlakozott a sorozathoz, melynek címszereplőjét Fabiola Guajardo kelti életre. Nézzük, hogyan nyilatkozott a projektről.


Több év távollét után Mauricio Henao nemrég visszatért a Telemundo képernyőjére, mint a La Jefa címen futó szuperprodukció új főszereplője, melynek főhősnőjét, Gloria Guzmánt a mexikói Fabiola Guajardo kelti életre. A kolumbiai színész érkezése a történetbe – mint a csábító és találékony informatikai mérnök, Mateo Restrepo – senkit sem hagyott közömbösen, a napokban pedig a People en español-nak nyilatkozott a szériáról, melyben olyan színészekkel dolgozik együtt, mint Andrés Almeida, Verónica Merchant, Yany Prado, José María Galeano, Sara Corrales, Jesús Moré, Jorge Luis Moreno vagy Dante Aguiar, többek között.

A színész, akit hazánkban olyan telenovellákban láthattunk, mint a Dónde está Elisa (Elisa nyomában), a Mi corazón insiste (Szalamandra) vagy a La impostora (A beépített szépség), – valamint nemrég a Perfil falso-ban (Kamuprofil) is feltűnt – elmondta az interjú során, hogy milyen együtt dolgozni Fabiola-val, valamint a történet alapját adó Señora Acero is szóba került, melynek szintén részese volt. "Fabiola Guajardóval már az első próbáktól kezdve nagyon jó volt a kémia köztünk." - vallotta be.


Mauricio, milyen volt számodra ennek a szuperprodukciónak a forgatása?

"Már évekkel ezelőtt is részt vettem egy telemundós szuperprodukcióban, ami szintén nagyon akciódús volt, hasonló ehhez, így nagyjából tudtam, milyen egy ilyen sorozat forgatása. Amikor hívtak és jóváhagyták a karakteremet, nagyon boldog voltam, hogy visszatérhetek ezekhez az akciódús történetekhez."


Érdekes, hogy korábban a Señora Acero című sorozatban is szerepeltél. Milyen érzés most újra részese lenni ennek az univerzumnak, de egy másik karakterrel?

"Ahogy mondod, több mint nyolc éve szerepeltem a Señora Acero-ban (nevet), és most egy teljesen más történettel találtam magam szemben. A karakterem nem ugyanaz, mint amit akkor játszottam, szóval számomra ez egyfajta fejlődés is volt, hiszen egy teljesen más karaktert kellett megformálnom egy olyan sorozatban, ami egyébként hasonló."


Mi volt az, ami leginkább megfogott ebben a karakterben?

"Kolumbiai vagyok, de sokat dolgozom Mexikóban. A karrieremet Kolumbián kívül építettem fel, ezért amikor egy kolumbiai karaktert kapok, az különösen vonzó számomra – szeretném a saját hazámat, a saját akcentusomat a lehető legtermészetesebben megmutatni. Amikor megérkezett ez a lehetőség, a próbákat nagyon élveztem, természetesen a kolumbiai akcentusommal. Úgy éreztem, hogy Mateo Restrepónak egy teljesen más ízt, színt tudok adni, mert a La Jefa története nagyon mexikói, mindenki mexikói. Én a sorozat közepén csatlakozom, és ezzel valami nagyon frisset, valami teljesen mást hozok be, mint amit a közönség addig látott."


Milyen volt a kémia Fabiola Guajardóval?

"Még soha nem dolgoztam vele korábban, de már az első próbákon, amiket még Mexikóban tartottunk a La Jefa forgatása előtt, nagyon jó volt a kémia közöttünk. Számomra, bár évekkel ezelőtt egy hasonló sorozatban már szerepeltem a Telemundónál, egy sorozat közepén csatlakozni kicsit kényelmetlen érzés. Az ember 'új fiúként' érkezik, miközben a színészek már összeszoktak, szoros kapcsolat alakult ki a rendezőkkel, a producerekkel. Szóval kicsit furcsa volt nekem, hogy a közepén csatlakozom, mert előtte csak Fabiolával voltak próbáim. A többieket nem ismertem, de mindenki nagyon kedvesen fogadott, a rendezők pedig rögtön tudták, hogyan vigyenek el oda, ahol a karakteremnek lennie kell."


A közönség imádja a párosotokat…

"A tévében már két különböző történetet láttak Gloriával, – ezek voltak az ő két párkapcsolata eddig a sorozatban – szóval őszintén szólva kicsit ideges voltam, mert új karakterként belépni, ráadásul a főhősnő új szerelmeként, egy nagyon vékony kötélen való egyensúlyozás. Ha a közönség már beleszeretett abba a karakterbe, Eduardo-ba, aki az utóbbi párja volt, és az ő történetük nagyon szép volt, akkor rögtön egy új kapcsolatba helyezni őt nagy kihívás volt számomra. Úgy érzem, hogy a legnehezebb dolog az volt, hogy létrehozzam Gloria és Mateo kapcsolatát, de azt hiszem, ez sikerült is, mert – ahogy te is mondod – az emberek már most elkezdtek reagálni erre a párosra, és nagyon jól fogadják. A közösségi médiában is szép visszajelzéseket kapunk."


Ezzel a történettel térsz vissza a Telemundóhoz…

"Az utolsó produkció, amiben velük dolgoztam, a Betty en NY volt, ahol egy teljesen más karaktert alakítottam. Ide visszatérni mindig egy megtiszteltetés, és számomra óriási öröm, mert itt kezdődött a karrierem. Itt kezdtem el dolgozni több mint tíz évvel ezelőtt egy Elisa nyomában című produkcióval, ami nagy siker volt a csatorna számára."


Miről álmodott az a fiatal Mauricio Henao, aki akkoriban kezdte?

"Az volt az álmom, hogy tévében szerepeljek, és ez volt az első lehetőségem. Egy ilyen sikeres projektbe bekerülni... az már túlmutatott a klasszikus telenovellák világán, sokkal inkább egy thrilleres, feszültséggel teli formátum volt. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ez egyfajta kísérlet volt a Telemundótól, mert abban az időben még nem léteztek ilyen típusú sorozatok. És hatalmas siker lett. Számomra ez fantasztikus volt, nagyon szép visszaemlékezni erre a sorozatra."

Követi valaki a szuperszériát? Mit gondoltok Mateo karakteréről? Mi a véleményetek a színészről, kedvelitek őt?

Megjegyzések

  1. A történet valóban nagyon bővelkedik akcióban, de pont ezért a klasszikus telenovellás jegyek szerintem hiányoznak. Nincs szükség a karakterek mélyebb jellemének átadására, ezért nincs is szükség kiemelkedő színészi teljesítményére.Pörög ,forog a történet, rengeteg hulla, cserélődő szereplők, szóval engem nem fogott meg.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése