Hétfőn vette kezdetét Mexikóban a Cautiva por amor, Litzy és Osvaldo de León főszereplésével, mellyel a TV Azteca visszatért a telenovellák világába. Nézzük, hogyan ment nekik a nézettség terén!
Nagy nap volt hétfőn az Ajuscói tévétársaságnál, ugyanis kezdetét vette a TV Azteca telenovellákhoz való visszatérését jelentő Cautiva por amor, melynek főszereplő-párosát Litzy és Osvaldo de León keltik életre, míg a történet egyik nagy főgonoszát a szintén visszatérő Daniela Castro, aki egyben debütál is az Azteca színeiben. A hét folyamán nagyobb betekintést nyerhettetek a melodrámáról, melyet Luis Urquiza vezető producer készített, így olvashattatok a hivatalos prezentációról, a szinopszisról, megismerkedhettetek a promókkal, valamint exkluzív interjúkat is hoztunk nektek.
A mai nap pedig annak járunk utána, hogyan is startolt a nézettség terén a novea, mely Cecilia Guerty és Pablo Junovich eredeti történetét mutatja be. Ám előbb megosszuk veletek a telenovella első epizódját, melynek szereposztásában Plutarco Haza, Rossana Nájera, Alejandra Lazcano, Erick Chapa, Cayetano Arámburo, Danka Castro, Pierre Louis, Marco Treviño és Javier Díaz Dueñas is helyet kaptak. Az első részt az alábbi videóban találjátok az elérhető legjobb minőségben, Full HD 1080p felbontásban, eredeti nyelven, azaz spanyolul.
A novellát az Azteca Uno műsorán mutatták be, ahol a hazánkban is korábban már látható sikeres kolumbiai alkotás, az Ana de nadie (Ana választása) helyét vette át a csatorna 21:30-as sávjában. Az első részt mindössze 1,67 millió néző követte nyomon a PRODU által közzétett nézettségi adatok szerint, míg a konkurens TelevisaUnivision aktuális melodrámája, a Juegos de amor y poder hétfői részét 4,34 millióan követték. A második rész 1,38 milliós nézettségi adatot hozott az Aztecának, ám ezekhez azt is hozzá kell tenni, hogy a televíziós vetítés után a részek egyből elérhetővé válnak a Disney+ felületén, ahol az előfizetők reklámmentesen követhetik a novellát. Arról, hogy streamingen mennyien követik, nincsenek adatok.
Nincs hang az 1. részhez .
VálaszTörlésKöszönjük az észrevételt. Valamiért a mega úgy tűnik, hogy nem támogatja a videó hangját, ezért nem működik. De feltöltjük videára a részt és cseréljük, úgy már remélhetőleg működni fog.
Törlés