Ha korábbi posztunkban akkor azt írtuk, hogy egyesek viselkedésével betelik a pohár, akkor mostanra sajnos azt kell írjuk, hogy túl is csordult.
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az oldalra feltöltött telenovellák kizárólag ide, az oldalra, a Telenovella Sarokba készülnek, és nem azért, hogy azokat mások sajátjukként feltöltsék. Ezt nagy tiszteletlenségnek tartjuk, mivel nap mint nap rengeteget dolgozunk a telenovellákkal, számos alkotást szerkesztettünk már meg, de úgy néz ki, hogy egyesek nem tisztelik meg a munkánkat, és feltöltik azt egyéb oldalakra, saját feltöltésükként, minket pedig meg sem jelölnek. Nagyon kezd elegünk lenni ebből, hogy azzal megy az időnk, hogy ilyen ügyekkel kell foglalkozzunk, ahelyett, hogy ezt az időt is az oldalra fordítanánk.
Az utóbbi időszakban valaki vagy valakik elkezdték feltölteni a kizárólag nálunk elérhető telenovellákat torrentre, köztük a Mulheres de areia-t (A homok titkai), a Mi gorda bella-t (Édes dundi Valentina), a Los miserables-t (Lucía – A sors üldözöttje), de amivel betelt a pohár, hogy a saját magunk által megszerkesztett Amor bravío-t (A szív parancsa) is feltették. Tőlünk senki nem kért erre engedélyt, és mint írtam, ezek a telenovellák kizárólag nálunk érhetőek el, a mi munkánknak köszönhetően, az elérhető legjobb minőségben. Ráadásul ott akár 50 ember is megköszöni a "feltöltőnek", hogy feltette, míg nálunk jó, ha maximum tízen, ami szintén dühítő.
Éppen ezért, határozottan kérjük, hogy fejezzék be az illetők, mert ezzel a kedvünket is elveszik lassan az egésztől. Mi nagyon szívesen szerkesztjük meg a telenovellákat, szívünket-lelkünket beletesszük, ráadásul ingyen, figyelembe véve a kéréseket... Miért nem lehet tisztelni a munkánkat? Azt is leírtuk már többször, hogy azzal egyáltalán nincs gondunk, ha megosztjátok az oldalunkat, hogy még többen megismerjék, sőt, annak csak örülünk, de az oldal linkjét megosztani és saját feltöltésként feltölteni más munkáját úgy, hogy meg sem köszönik azt, ez két külön dolog.
A szerdán startolt El amor no tiene receta (Szerelemre nincs recept) részeivel szintén ez a helyzet... Megszerkesztjük nektek vágatlanul, mivel a tévében kivágják a durvább képkockákat, erre már más oldalakon, videa fiókokban is a mi általunk megszerkesztett résszel találjuk szemben magunkat, sajátjukként feltöltve. Miért nem lehet egyszerűen csak megosztani a miénket? Miért kell sajátként feltüntetni más munkáját? A kérdések persze csak költőiek, mert gondolom az illetők nem fognak válaszolni... Nagyon reméljük, hogy most már befejezik ezt és minden folytatódhat tovább békében, ahogy eddig. Akinek pedig nem inge a fent leírtak, természetesen ne vegye magára; szerencsére vagytok egy páran, akik értékelitek a munkánkat, amiért hálásak is vagyunk.
Elég szomorú! Más tollával ékeskednek!
VálaszTörlésIgen ez elég szomorú én nagyon értékelem a munkátokat Tellenovela sarok
VálaszTörlésÉn is nagyon köszönöm a munkátokat.Bosszantó,hogy mások ezt nem tartják tiszteletben!Tiétek a legjobb oldal! Magas színvonalú minőségi munka.🥰
VálaszTörlésElég bosszantó az biztos, azt hiszi az ilyen feltöltő, hogy majd ezzel ő szerez több ismeretséget, követést stb. Más tollával könnyű ékeskedni úgy, hogy nem fektet bele munkát. Ha fizetős lenne nem csinálná az illető(k), mert az nem haszon neki. Nagyon hálásak lehetünk Nektek, akik áldozatos munkájuk révén sok-sok sorozatot nézhetünk, mindezt teljesen ingyen. Most pont a Szív parancsát nézem, eszméletlen jó sorozat, már régóta szemezgettem vele, de mindig mást néztem, hiszen sok remek sorozat van. És hát az, hogy ilyen jó minőségű, az külön dicséretet érdemel! Szóval becsüljük meg ezt a remek oldalt! További jelentős sikereket kívánok az oldalhoz! 🥰😊
VálaszTörlésÉn értékelem, és szánalmasnak tartom, amit ezek csinálnak... ez plágium!!!
VálaszTörlésA múltkorában én is szóltam, hogy az Indavideóra töltik fel a Triunfo del amort 😔😠
VálaszTörlésMás bele se gondol hogy menyi időbe telik feltölteni egy sorozatot ilyen jó minőségbe. Én most az Emperatrizt és az Éltető szerelem utolsó részét néztem meg illetve feliratosan a Ki ölte meg Sarát? cimű sorozatot amit régóta szerettem volna megnézni de eddig elmaradt. Köszönöm szépen az eddigi munkátokat a hirekkel érdekességekkel és telenovella feltöltésekkel.
VálaszTörlésA videólopók nagy eséllyel nem is látják ezt a bejegyzést, mert ami a netre ingyen felkerül, arra onnantól nem tudtok hatással lenni, úgymond köztulajdon lesz, simán lehet, hogy nem is itt találták, hanem közvetlenül a videán. Pénzt meg nyilván nem kérhettek érte, mert ezek eleve jogvédett tartalmak (így is elég véleményes, hogy ingyen hozzáférhetővé tenni őket mennyire jogszerű). Ha zavar, hogy a ti videóitokat használják, rakjatok rájuk vízjelet, de ennél többet nem igazán lehet tenni.
VálaszTörlésNe.. még jel… elrontaná az egészet.. a lényeg mi tudjuk, ti vagytok a legjobbak!!
TörlésÉppen erről van szó, hogy innen viszik el a részeket, mivel a videán ezek nem találhatóak meg nyilvánosan, tehát feljönnek az oldalra és innen viszik el közvetlenül.
TörlésNagyon szomorú,hogy egyesek ilyenre vetemednek, végre van egy jó telenovellás oldal aminek örülni kellene. Nagyon köszönöm a munkátokat!
VálaszTörlésA torrentezés már régóta létezik és létezni is fog. Ez ellen nem lehet tenni. Ott nem az a lényeg, hogy ki a feltöltő, hanem az hogy egyáltalán felkerült az adott anyag.
VálaszTörlésAmi a videómegosztós részét illeti, az tényleg értelmetlen, hogy egy újabb videás, vagy indavideós linkre feltöltsék az egyszer már oda feltöltött videókat. Tisztára időpazarlás. Valakiknek nincs jobb dolguk, mint le- és feltöltögessék a videókat. Szomorú. Talán minderre az lenne a megoldás, hogy minden videó elejére vágjatok be pár másodpercnyi képkockát a ti adataitokkal (az oldal linkjével, a nevével, a szerkesztők nickneveivel, a logóval, meg amit még gondoltok). Így kitűnik, hogy ez igenis a ti munkátok és mindenki látná az oldal elérhetőségét. Ugyanezt még megcsinálhatnátok úgy, hogy pár random epizód közepébe belevágjátok ezt a pár másodpercet. Sokkal kevésbé valószínű, hogy ezt a pár másodpercnyi képkockát kivágnák, mert az is időbe telik. (Ez csak egy ötlet volt)
Kérlek titeket, ne hagyjon el a jó kedvetek, és folytassátok ezt a munkát, mert igenis van egy kisebb társaság, akik értékelik amit csináltok.
Mondjuk nekem pont elvenné a kedvem, hogy olyat töltsek le, amiben linkek vannak.. értelmetlenné válna a jókedvem, amivel nap mint nap nézem a sorozataitokat itt. Szerintem be csináljátok a bele vágásokat képkockákkal meg ilyenek. Így tökéletes ahogy van, azt a sok majmot meg aki másol, annyi örömük legyen csak🙂
TörlésMost komolyan nem értem, miért venné el a kedved? A Televisa s minden más gyártónak van egy ilyen 4-5 másodperces része minden egyes epizódban. Ők is ezzel védik le a gyártmányukat. Egy ugyanilyet ha a telenovellasarok is hozzátesz, attól még nem lesz nézhetetlen a videó. Ugyan már! A másik dolog pedig, hogy a Telemundós sorozatoknál a videó közepén van a főcím és minden 10 percben van egy zenés bevágás. Ha tök természetesnek tartassz megnézni egy 4 másodpercnyi "Televisa Presenta" jelentet, miért fájna megnéznél egy "Telenovellasarok Presenta" részt?? Ez csak egy ötlet volt nekik, még nem biztos hogy megcsinálják ezt.
TörlésKöszönjük mindenkinek a kedves szavakat. 🙂 Nem kell aggódni, mert az oldal működik tovább, azt nem hagyjuk, hogy ilyenek miatt odalegyen a több éves munkánk. Ez csak egy figyelmeztetés volt számukra, hogy fejezzék be, amit csinálnak. Örülünk, hogy ennyien támogattok bennünket. 🙂
VálaszTörlés