A mexikói színésznő Mariluz-t kelti életre a TelevisaUnivision 2022-es telenovellájában, a Vencer el pasado-ban (A múlt börtönében), aki egyike a történet főhősnőinek, akiknek le kell győzniük a múltat.
Habár a színészet kislány kora óra részese az életének, Arantza Ruiz bevallotta, hogy azelőtt sosem vett részt egy projektben, melynek ekkora visszhangja van, mint a Vencer el pasado-nak (A múlt börtönében), a Vencer-antológia harmadik telenovellájának, melynek egyik főhősnőjét, Mariluz-t kelti életre. "Szakmai téren úgy gondolom, hogy ez egy vízválasztó a karrieremben." - vallotta be a fiatal színésznő Rosy Ocampo melodrámájában való részvételéről, melynek további hősnőit Angelique Boyer, Erika Buenfil és Ana Paula Martínez alakítják.
Nagyon kevesen tudják, de a színészet Arantza véreiben folyik, ugyanis édesapja nem más, mint Alejandro Ruiz, akit olyan telenovellákból ismerhetünk, mint az Esmeralda (Esmeralda), a Mañana es para siempre (Mindörökké szerelem) vagy a Soy tu dueña (Riválisok). "Apukám nagyban befolyásolta [a döntésemet, hogy színésznő legyek], mert az volt az első közeledésem egy forgatási stúdióhoz." - vallotta be.
A fiatal színésznő a People en español-nak adott exkluzív interjújában mesélt a telenovellában való részvételéről, karrierje kezdetéről és a tényről, hogy mennyire befolyásolta az, hogy egy színész apuka mellett nőtt fel, abban, hogy belőle is színésznő váljon.
Mi van Mariluz-ban Arantza-ból?
"Valami, ami közös Mariluz-ban és Arantza-ban az az, hogy nagyon előrelátó. Lehet, hogy szörnyű a helyzet, lehet, hogy minden rossz, de akármilyen mélyre is kerülsz, a mélység egy olyan hely, ahonnan csak felfelé lehet szállni. Nekem személy szerint nagyon rossz tapasztalataim vannak a férfiakkal, ezért olyan, mintha ráébrednék, hogy Arantzával olyan dolgok történtek, amelyek sok emberrel megtörténtek. Még soha nem fordult elő velem, hogy fényképeket tesznek közzé vagy bármi mást rólam, de ez olyan helyzet, amikor megbízol valakiben, és az emberek elárulják a bizalmadat. Úgy érzem, nagyon bízom az emberekben, és rájövök, hogy ez nem baj, egyszerűen vannak rossz emberek a világon, és ez így rendben van, ahogy van, de vannak olyanok is, akikben megbízhatsz."
A színészet kiskorod óta részese az életednek. Mikor jöttél rá, hogy ezzel akarsz foglalkozni egész életedben?
"Nagyon érdekes, mert én mindig is tudtam. És amikor azt mondom, hogy 'mindig', arra gondolok, hogy az első alkalommal, amikor azt mondtam, hogy 'ezzel akarok foglalkozni egész életemben', 4 éves voltam. Apukám elvitt a Hajrá, skacok! forgatási stúdiójába, azt a novellát imádtam kislányként, és látni a tanárnőt és az összes gyereket... Emlékszem, hogy ez az egész világ annyira lenyűgöző volt számomra, és azon a napon mondtam apukámnak: 'Apa, én ezzel akarok foglalkozni. Hogy lehet ezt csinálni?'. És még a mai napig azt kérdezi tőlem: 'Biztos vagy benne, hogy ezt akarod csinálni? Meg akarod tanulni a szakmát? Én támogatlak'. Igen, tanultam, de nem fejeztem be. Tanultam táplálkozást, pszichológiát is, egyiket sem fejeztem be, de mindig támogatott abban, hogy azt csináljam, amit akarok, és számomra nincs b terv. Ez teljes munkaidő. Sokan, ha nem tudják, hogyan működik ez, azt kérdezik tőled: 'Tényleg csak színészkedni fogsz? Ebből meg fogsz élni?'. 'Természetesen'. Vannak színészek, akik 6 hónapig színdarabban dolgozunk, és azt mondjuk, hogy a színházi fizetésből fenntartjuk magunkat, aztán jön egy novella, és az csodálatos.Valamit persze ennünk kell; de valamiből élni kell, és én szeretek a forgatáson tapasztalt érzelmeimből élni, abból, hogy különböző ember lehetek. Ez nagyon világos volt számomra, egészen kicsi korom óta."
Emlékszel, hogy mikor volt az első alkalom, amikor kamera elé álltál?
"Emlékszem, hogy volt egy kis vendégszerepem az Amarte es mi pecado-ban (2003), ez volt az első alkalom, amit meg tudok neked említeni, amikor fizettek nekem azért, hogy egy forgatási stúdióban voltam, de azt hiszem, hogy [az első alkalom az volt], amikor a Pablo y Andrea-t (2005) csináltam. Éppen betöltöttem 7 évet, és a szüleim nem kísértek el a stúdióba, vagyis egy 7 éves kislány voltam, aki egyedül ment dolgozni, leült a helyére és csinálta a dolgát. Nagyon nehéz volt, mert a gyerekek gonoszok. Arantza-nak rossz élményei vannak a kiközösítésről. Emlékszem, hogy a többi kislány nagyon sokat piszkált, de Geraldine Galván és Danna Paola megvédtek, úgyhogy olyan volt, mint a legjobb dolog ebből a két világból. Kemény belépés volt ez a médiába, de engem nagyon éretté, nagyon erőssé tett, és ráébresztett arra, hogy ha ezt szeretnéd, nem mindig fogsz jól kijönni minden kollégáddal, de 7 évesen azt mondani, hogy 'nem érdekel, én itt akarok lenni, mert színészkedni akarok, mert érezni akarom, amit érzek, mert szerettem átélni, szerettem megtapasztalni'. A belépésem eléggé furcsa volt, de minden tökéletes volt, hisz végül is még mindig itt vagyok."
Mennyire befolyásolta a döntésed, hogy színésznő legyél, a tény, hogy édesapád is ezzel foglalkozik?
"Apukám nagyban befolyásolta [a döntésemet, hogy színésznő legyek], mert az volt az első közeledésem egy forgatási stúdióhoz. Számomra annyira normális a tény, hogy a stúdió létezik, hogy ezen a részén dolgozol, aztán elmész a másik részre; úgy gondolom, hogy már kislányként tényként kezeltem, hogy milyen valóságosnak is tűnik ez. Sok ember számára ez nagyon távoli, de számomra olyan volt, hogy megreggeliztünk és mentünk a forgatási stúdióba, mert elkísértem apukámat. Úgy gondolom, hogy apukám, aki színész, és anyukám, aki mozis producer, Socorro Méndez, a legjobbat adták nekem ebből a két világból, mert meg tudtam érteni, hogyan működik a kamerák mögött minden és tisztelni a stúdiót. Apukám, amióta a Pablo y Andrea-ban voltam, mindig leült velem, és segített megtanulni a jeleneteket, és megbizonyosodott róla, hogy tökéletesen tudjam őket másnapra. Úgy gondolom, hogy nagy támogatást jelentettek és sosem engedtek el, hogy ma az a színésznő legyek, aki vagyok."
A tény, hogy édesapád ennyire ismert színész Mexikóban, segített ajtókat kinyitni vagy, épp ellenkezőleg, nehezebb volt számodra?
"Sosem használtam ki, hogy 'Alejandro lánya vagyok, Socorro lánya vagyok'; azonban úgy gondolom, hogy a szimpla tény, hogy kislány korom óta láthattam, hogyan működik egy forgatási stúdió és ilyen közelségben lenni hozzá, számomra alapvető dolog volt megérteni, különösképpen a fegyelmezettséget, amit megkíván az, hogy színész lehess. Minden túlságosan is normálisnak tűnt számomra, az otthonom tele volt forgatókönyvekkel, apukám hirtelen egyik karakterből a másikba változott át, mentem ruhatárakat nézegetni; anyukám szenvedéllyel szerette a mozit, úgyhogy mindig különböző filmeket néztünk. Természetesen van olyan, amikor az emberek tudják, hogy Alejandro lánya vagy, igen van, nem tudom, kétszáz ember, akik megfordulnak utánad és ez nagy előny, mert végül is ők tudnak segíteni, hogy még többen megforduljanak utánad, de te vagy az, akinek be kell mutatnia, hogy megvan benned az, amire szükség van, hogy ezt a szakmát csináld. Az, hogy megadják neked a lehetőséget egy szereplőválogatáson, az egy dolog, de megszerezni magadnak, az teljes mértékben a te munkád. Ez a munka teljes mértékben az enyém volt, fenntartani magam, fennmaradni és bemutatni, hogy meg tudom csinálni a dolgokat, és hogy egyszer majd lehetek olyan jó vagy jobb, mint apukám, mert úgy gondolom, hogy mindent neki köszönhetek, a támogatásnak, amit adott nekem."
Mi volt a legértékesebb tanács, amit édesapád adott erről a szakmáról?
"A legértékesebb tanács, amit édesapám adott nekem, az az, hogy tekintsem munkának, hogy semmit, amit elfogadok, vagy amit kérnek tőlem, azt ne vegyem személyesen, soha ne kockáztassam magam, hisz egyszer vége lesz ennek a novellának vagy a filmnek, úgyhogy mindig vigyázzak magamra. Ha azt kérik, szedjél fel magadra 60 kilót, akkor kétszer is gondold meg, mert végső soron ez a te életed, a te személyed. Nem mindig követem, mert én azon színésznők közé tartozom, akiknek ha azt mondanák neki, hogy 'fogyj le 40 kilót, mert balett-táncos leszel', akkor nem gondolnám meg kétszer (nevet), de igen, ha olyan dolgokról van szó, mint például 'menj át a hídon korlátok nélkül'; valószínűleg nem tenném meg, mert nem kockáztatnám az életemet köszönhetően az édesapám által adott tanácsoknak."
Milyen Arantza Ruiz?
"Arantza Ruiz-t megállíthatatlanként mutatnám be. Soha nem láttam korlátokat, hiszek abban, hogy nincsenek korlátok, és szeretek tudatában lenni annak, hogy mindig vannak célok, amelyeket el kell érni, de teljesen képes vagyok arra, hogy elérjem azokat."
A színészet mellett mivel foglalkozol még szívesen?
"A szenvedélyem a tánc, valójában ez az egyetlen dolog, amiért fizetek, hogy csinálhassam. Középiskolás koromban megszöktem az órákról, és metróbusszal mentem táncórákra. Beszéltem a tanáraimmal, és azt mondtam nekik: 'Mindent beadok, de 10-kor indulok, 3-kor jövök vissza', így reggel 10-kor indultam, 12-re érkeztem a tánciskolába, délután 3-kor fejeztem be az órát, visszarepültem a suliba és anyukám jött értem. Olyan volt, mint egy szenvedély, ami egészen kicsi korom óta bennem volt, és anyukám nem engedett el az órákra, mert tudta, hogy túlságosan fogom kedvelni azokat, és még a végén abbahagynám a színészkedést. Soha nem tettem volna meg. Szerintem ez egy olyan dolog, ami kéz a kézben jár, sőt azt gondolom, hogy a tánctól lettem jobb színésznő, mert vannak színészek, akik keresik a karaktert és a karakter alapján mozognak, én pedig hagyom, hogy a mozdulat adja meg nekem a karaktert."
Mivel álmodsz manapság?
"A szenvedélyem a tánc, valójában ez az egyetlen dolog, amiért fizetek, hogy csinálhassam. Középiskolás koromban megszöktem az órákról, és metróbusszal mentem táncórákra. Beszéltem a tanáraimmal, és azt mondtam nekik: 'Mindent beadok, de 10-kor indulok, 3-kor jövök vissza', így reggel 10-kor indultam, 12-re érkeztem a tánciskolába, délután 3-kor fejeztem be az órát, visszarepültem a suliba és anyukám jött értem. Olyan volt, mint egy szenvedély, ami egészen kicsi korom óta bennem volt, és anyukám nem engedett el az órákra, mert tudta, hogy túlságosan fogom kedvelni azokat, és még a végén abbahagynám a színészkedést. Soha nem tettem volna meg. Szerintem ez egy olyan dolog, ami kéz a kézben jár, sőt azt gondolom, hogy a tánctól lettem jobb színésznő, mert vannak színészek, akik keresik a karaktert és a karakter alapján mozognak, én pedig hagyom, hogy a mozdulat adja meg nekem a karaktert."
Mit gondoltok a fiatal színésznő alakításáról? Ki kedvelt a karakterét a telenovellában?
Imádom ezt az interjút, köszi, hogy megosztottátok velünk! <3
VálaszTörlésNagyon szívesen! 🙂
Törlés