Új feltöltés: Veronica aranya (Lo imperdonable)

A századikhoz szükség van egy kilencvenkilencedikre is... így ünnepélyes századik feltöltésünk előtt – melyre szintén nemsokára sor kerül – felkerül még az oldalra a Televisa 2015-ös alkotása, melyet már többen is kértetek.


Hamarosan elérkezünk századik feltöltésünkhöz, melynek kilétét egyelőre még nem fedjük fel, azonban előbb szükség van egy kilencvenkilencedikre is. Éppen ezért, mától elérhető a Telenovella Sarokban egy újabb televisás telenovella, melyet már többen is kértetek. Nem másról van szó, mint a 2015-ben készült Lo imperdonable-ről, melyet hazánkban Veronica aranya címmel mutattak be Magyarországon még ugyanazon évben. A történet már sokak számára ismerős lehet, hiszen két korábbi verziója, az 1998-as La mentira (A vipera) és a 2010-es Cuando me enamoro (Időtlen szerelem) is elérhető már nálunk, így nem hiányozhatott felhozatalunkból ez az adaptáció sem, melyet Salvador Mejía készített a tévétársaságnak Ana Brenda Contreras és Iván Sánchez főszereplésével.

A novella Full HD 1080p felbontásban kerül fel az oldalra, videa és ok.ru megosztókra, – előbbin már teljesen fent van, míg utóbbira a mai és holnapi nap folyamán szintén felkerül teljesen – a részeket pedig a 'Telenovellák' menüpont alatt érhetitek el vagy ide kattintva. Külön köszönetet szeretnénk mondani Gabinak a munkájáért, hiszen nélküle ma nem tudnánk feltenni nektek. A folytatásban pedig olvashattok a melodráma történetéről és a szereposztásról is.


Történet

Martín San Telmo (Iván Sánchez) féltestvére egykor öngyilkos lett egy nő miatt, aki elárulta és csúnyán kihasználta őt. A férfi hamarosan kideríti, hogy ez a nő nem lehet más, mint Veronica Prado Castelo (Ana Brenda Contreras), ezért rövid udvarlás után elveszi őt feleségül, majd magával viszi testvére volt házába, hogy megkeserítse az életét. Ám rövidesen kiderül, hogy nem Veronica, hanem egy másik nő áll a dolgok hátterében, miközben Martín végérvényesen beleszeret a feleségébe. Veronica azonban ekkorra már minden bizalmát elvesztette a férfi irányába…


Szereposztás

  • Ana Brenda Contreras – Verónica Prado-Castelo
  • Iván Sánchez – Martín San Telmo Ballesteros
  • Grettell Valdez – Virginia Prado-Castelo
  • Sergio Sendel - Emiliano Prado-Castelo Durán
  • Juan Ferrara – Jorge Prado-Castelo
  • Claudia Ramírez – Magdalena Castilla de Botel
  • Guillermo Capetillo – Juan atya
  • Alicia Machado – Claudia Ordaz
  • Gaby Mellado – Ana Perla Sánchez Álvarez
  • Sebastián Zurita – Pablo Hidalgo
  • Osvaldo de León - Daniel Fernández
  • Salvador Sánchez – Crescencio Álvarez
  • Paty Díaz – Raymunda Álvarez de Arroyo
  • Juan Ángel Esparza – Manuel Sánchez Álvarez
  • Delia Casanova – Matilde Torres
  • Patsy – Salma Durán de Prado-Castelo
  • Roberto Ballesteros – Joaquín Arroyo
  • Marcelo Buquet – Aquiles Botel
  • Guillermo García Cantú – Aarón Martínez
  • Luz María Jerez – Lucía Hidalgo
  • Gabriela Goldsmith – Montserrat Vivanco Vda. de De la Corcuera
  • Tania Lizardo – Blanca "Blanquita" Arroyo Álvarez
  • Ricardo Franco – Julio Luna
  • Mar Contreras – Nanciyaga
  • Gonzalo Vivanco – Pierre Dussage
  • Jackie Sauza - Mariana de la Corcuera Vivanco
  • Camil Hazouri – Apolinar "Polo" Arroyo Álvarez
  • Raul Magaña – Alfredo Díaz
  • Nataly Umaña – Ireri
  • Pablo Montero – Demetrio Silveira Ballesteros
  • Danna García – Rebeca Rojo Guevara
  • Felipe Flores - Uspin
  • Susana Diazayas – Gaby tanárnő
  • Alan Slim – Arturo Huerta
  • Elsa Cárdenas – Jovita
  • Arturo Barba - Clemente Martínez
  • Rodrigo Mejía - Nicolás
  • Sergio Acosta – Medel
  • Diego Olivera – Jerónimo Del Villar
  • Ruth Rosas – Tomasina
  • Francisco Avendaño – Aldo
  • Silvia Manríquez – Martín és Demetrio édesanyja
  • Michel Duval - Teo
  • Juan Bertheau - Lorenzo
  • Laura Vignatti - Susana

Ki örül a feltöltésnek?


Megjegyzések

  1. Nagyon szépen köszönöm

    VálaszTörlés
  2. De jó nagyon szépen köszönöm!
    Ismét be kell szereznem egy új 2TB külsőt,mert ontjátok a minőséget és hát helyet foglal!
    Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen köszönjük!! Én Gabriela Spanictól a bosszút várnám jó minőségen!!

    VálaszTörlés
  4. Szeretnem megnezni a filmet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rá kell kattintani a részek után lévő gombokra, attól függően melyik megosztót szeretné és lehet nézni a sorozatot, fent van teljesen.

      Törlés
  5. Csodásak vagytok! Ha még nem mondtam volna ezerszer. :D <3

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése