Vivir de amor: a sokat kritizált főcím

A szerelem és az irigység között őrlődő Vivir de amor főcíméhez az előbbi érzéshez tartozó dalt választották, ám az entrada-t sokan kritizálták a közösségi oldalakon.


Az első résszel ellentétben, melyet sokan dicsértek a közösségi oldalakon a történet, a színészek és a helyszínek miatt, a Vivir de amor főcíme nem nyerte el sokak tetszését, ennek pedig hangot is adtak. Habár a produkció egy szép Laura Pausini és Miguel Bosé dalt választott az entrada alá, sokak kritizálták, amiért ezt a zeneszámot már használták a 2014-es Hasta el fin del mundo második főcímeként. Emellett a dal nem is igen illik a képkockákhoz, melyeket jórészt a novella jelenetei alkotnak, a köztük lévő vágások pedig "jobban hasonlítanak egy kezdő, rajongó által készített főcímhez, mint egy profi produkció [által készítetthez]" - olvasható többek között a rajongók véleményei közt.

A folytatásban pedig el is hoztuk a főcímet, így mindenki a saját szemével is megnézheti, és eldöntheti, mit gondol róla.


Az entrada alatt hallható dal a Te amaré, melynek jelentése Szeretni foglak, előadói pedig ezúttal Laura Pausini és Miguel Bosé, ide kattintva pedig a teljes zeneszámot is meghallgathatjátok, mely minden részét felvezeti majd a melodrámának, melynek főszereplőit Kimberly Dos Ramos és Emmanuel Palomares keltik életre.

A telenovellának azonban nem ez az egyetlen dala, ugyanis a főgonoszt életre keltő Gala Montes is előad egyet, mely a novella zárásaként szolgál majd, a salida alatt lesz hallható, de Rebeca egyik első jelenete alatt is hallható volt. A dal címe Gloria y Sergio, azaz Gloria és Sergio, a mexikói színész-énekesnő pedig elő is adta azt a hivatalos prezentáción, melyet az alábbi videóban meg is nézhettek, illetve hallgathattok, valamint ide kattintva a hivatalos verziót is hallgathatjátok.


Mit gondoltok a telenovella betétdalairól? Mi a véleményetek a főcímről?


Megjegyzések

  1. Tényleg szar olyan mintha Windows Moovie Maker használatával rakták volna össze beleraktak egy csomó áttűnést oszt jóvan az úgy

    VálaszTörlés
  2. Igaz hogy 4,5 millióan nézték az első részt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első részt 2,25 millióan nézték. Holnap fogunk írni arról, hogyan indult a nézettség terén a sorozat.

      Törlés
  3. Hú de rossz! Kár hogy a Spanic szőrny miatt adva lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem muszáj ám nézni...

      Törlés
    2. Pontosan, senki nem kötelez, hogy nézzed ha leadják itthon is. Nem nézek én se minden sorozatot mert nem mindegyik tetszik, de ezért nem is írok egyik színészről se ocsmány megjegyzéseket. Gaby miatt nézem eredeti nyelven is mert a karaktere és a mondatai nagyon jók.

      Törlés
  4. Tényleg borzalmas.
    Ezt a zene a Hasta el fin del mundo-ból ismerős ez szólt mikor Zepeda és Marjorie turbékolt.
    Bár ott nem volt rosz nem így volt keverve.

    VálaszTörlés
  5. Szerintem Mejijanak még egyetlen ilyen gagyi vágású főcíme se volt. Roppant zavaró!

    VálaszTörlés
  6. Ezzel egyszeruen nem foglalkoztak sokat. Jelenetekbol is sokkal profibbat szoktak osszerakni, meg nem csak azokbol, amik a promovideokban is vannak.

    Lenyeg, ami a lenyeg nekem, hogy a kaki entradahoz kepest asorozat kellemes csalodas. Egesz jo is 3 reszt utan.

    A dal meg Alejandro Fernandez eloadasaban sokkal jobb, megha az szuletett kesobb is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek. Alejandro Fernandezzel sokkal jobb ez a szám, én nem is tudtam hogy van neki eredeti verziója is :D a főcímdal meg simán gagyi XDDD

      Törlés

Megjegyzés küldése