Mexikóban nemrég két új telenovella is kezdetét vette a mexikói Las Estrellas műsorán, egészen pontosan a Nadie como tú és a Minas de pasión. Na de hogyan indultak el a nézettség terén?
Két új telenovella vette kezdetét augusztusban Mexikóban, az egyik egy még viszonylag ismeretlen történet adaptációja egy főhősnői debütálással együtt a délutáni sávban, a másik pedig egy már sokak által jól ismert és kedvelt történet új verziója egy ismert színésznővel az élen. Nacho Sada és Pedro Ortiz de Pinedo odatettek mindent, hogy meghódítsák a nézők szíveit új sorozataikkal, most azonban nézzük meg, hogy ez sikerült-e a számok terén.
Először a Nadie como tú vette kezdetét augusztus 14-én, Karla Esquivel és Brandon Peniche főszereplésével; a portugál történet feldolgozásaként készült hagyományos vidéki melodráma, melynek középpontjában Mexikó ikonikus itala, a mezcal készítése áll, a 16:30-as idősávot vette birtokba, ahol addig a nagysikerű Eternamente amándonos futott február óta.
A telenovella első része sikeres volt, egészen pontosan 2,6 millióan voltak kíváncsi a történet kezdetére, a nézettség pedig az azóta eltelt részekben is 2,3 és 2,5 millió között mozgott; tehát Nacho Sada újdonsága megtartotta elődje, az Eternanente amándonos nézettségét, mely átlagosan 2,35 milliónyi nézőt ért el.
Egy héttel később, augusztus 21-én startolt el a Minas de pasión, mely az előbbi után következő idősávot, a 18:30-asat foglalta el. Pedro Ortiz de Pinedo telenovellája a La patrona (Az örökség) feldolgozása Livia Brito és Osvaldo de León főszereplésével. A melodrámával visszatértek a nyári szünet után a novellák ebbe az idősávba, ahol legutóbb a júniusban befejeződött Perdona nuestros pecados futott.
A Minas de pasión első részét 2,4 millióan nézték meg, ezt a nézettséget pedig az elkövetkezendő részekben is megtartotta a melodráma, melynek főgonoszát Anette Michel alakította.
Az utóbbi időben az esti telenovellák nézettsége is emelkedett, a Vencer la culpa már szinte minden este hozza a 3 milliós nézettséget, azután, hogy bukásközeli számokat produkált, a főműsoridős Tierra de esperanza nézettsége pedig 3,3 millió körül mozog.
Mit gondoltok a két új novelláról? Melyik tetszik jobban a kettő közül? Melyeket követitek a négy jelenlegi novella közül?
A Nadie como tú elvarázsolt, ahogy arra számítottam is. Imádom a történetét, a szereplőgárdát, a főhősök közti kémia pedig fenomenális. A Minas de pasión felé félve nyúltam, mert Brito-ból enyhén szólva elegem van, és Osvaldo-val már a Médicos idején sem láttam köztük semmi kémiát. Sajnos ebben igazam lett, mert az eltelt 5 rész alatt kicsit sem varázsoltak el a főszereplők együtt. Sylvia ellenben fantasztikus, és Anette is bámulatos. Szóval bár előre megéreztem pár dolgot, ami nem nyerte el a tetszésemet, de azért pozitív csalódások is értek. A történet sem rossz, bár a La Patrona után összességében eddig gyengének tartom, aztán ki tudja, ez még simán változhat. A Nadie como tú viszont akkor is magasan veri nálam a Minas-t.
VálaszTörlésA Nadie como tu sokkal jobb, mint a Minas, bar a tortenet sokat nem haladt elore 10 resz alatt es kilometeres mellekszereplogardaval dolgozik, akiket egyelore nem is ertem miert fontosak benne, de megis fenntartja az erdeklodest.
VálaszTörlésMinas: ahogy Viki irja elottem nulla kemia van ODL es Livia kozott. De ezt tudhattuk is. Rosszul valasztottak ki a fohosnot. Mert Osvaldo tud kemait produkalni! Soroljam? Geraldine Galvan, Africa Zavala, Ana Belena, Rocio de Santiago.
A sorozat pedig ugy megbukik mint a huzat, amennyiben nem emelkedik legalabb 2,6-2,7ig. Semmivel sem nezik tobben, mint a Nadiet, sot szinte kevesebben es ket oraval kesobb fut.
Ana Belena? Na szerintem a Disenandoban Martha Juliával sokkal jobb volt a kémia mint Ana Belenával, de abban egyetértek hogy Liviával pocsék a kémia.
TörlésMartha Juliaval nem lattam.
TörlésHuh gyerekek, vannak indulatok. Chill.
VálaszTörlésÉn sem tartom a legjobb párosnak Liviat es Osvaldot, de a La Patronas fohosoktol meg mindig szebbek együtt. Ha azt sikerre tudtak vinni 0 kemiaval, ezt miért ne tudnak?