Rosy Ocampo már javában készíti újabb Vencer-novelláját, sorban az ötödiket; a Vencer la culpa-ban pedig a bűntudattal kell majd szembenéznie a főhősnői négyesnek.
A telenovella a már megszokott 20:30-as sávba érkezik, ahogyan az antológia korábbi részei is, köztük a hazánkban is bemutatott Vencer el desamor (Viharos szívek). A producerasszony így már régóta dolgozik az új novellán, a casting is már javában zajlik, tegnap pedig fel is fedték két színész nevét, akik már biztosan benne lesznek a telenovella szereposztásában.
Az egyikőjük Matías Novoa, akiről már korábban is pletykáltak, miszerint visszatér a Vencer-univerzumba, a chilei-mexikói színész ezúttal a történet egyik férfi főszereplőjét kelti majd életre. Nem ismeretlen számára a produkció, hiszen korábban már szerepelt a Vencer el pasado-ban, most pedig a Vencer la culpa főhőseként tér vissza. A színészt tavaly a La herencia, un legado de amor és a Cabo főhőseként láthatta a mexikói közönség, most pedig újabb főszerepet kapott a TelevisaUnivision-nál.
![]() |
Matías Novoa a Vencer el pasado-ban |
A másik színész, akinek részvételét szintén megerősítették, és valószínűleg szintén egyike lesz a főszereplőknek, az Gabriel Soto. Igen, a mexikói színész továbbra sem pihen, a tavalyi Amor dividido (Válaszutak), a La madrastra és a nemrég befejeződött Mi camino es amarte után újabb projektben fog szerepelni. Ezúttal pedig Rosy Ocampo produkciójában, akivel már dolgozott együtt korábban a hazánkban is bemutatott La fuerza del destino-ban (A végzet hatalma). Vasárnap búcsúzott el Memo karakterétől, nyáron pedig már ismét a mexikói Las Estrellas képernyőjén láthatja őt a mexikói közönség.
![]() |
Gabriel Soto az Amor dividido-ban |
A Vencer la culpa forgatásai hamarosan megkezdődnek, az ötödik Vencer-novella pedig a tervek szerint a nyár folyamán váltja le az éppen most startolt Pienso en ti-t. Mit gondoltok? Mi a véleményetek a megerősített színészekről?
Vajon össze jön a Soto-Navarro páros?
VálaszTörlésMár kezd nagyon irritálni ez a színész, pedig a Kettős játszmában szerettem. Novoát meg a kezdetektől nem bírom, nem tartom jó színésznek.
VálaszTörlésMatiast én sem bírtam soha, viszont negatív karakterként hiteles lenne nekem. Soto valóban nagyon sok, David Zepedával együtt elmehetnének 1-2 évre egy lakatlan szigetre.
VálaszTörlésErre már nem is mondok semmit. Csalódtam Rosyban hát nem tudott előkotorni két olyan színészt aki nincs agyonhasználva???? Daniel Elbittar, Mauricio Henao, Rodrigo Brand, Rodrigo Guirao, Cristian de la Campa, folytassam még???
VálaszTörlés