LEGNÉPSZERŰBB TELENOVELLÁK

LEGFRISSEBB HÍREK

Vencer la culpa: a legerősebb jelöltek

Hamarosan kezdetét veszi egy újabb Vencer-novella készítése, Rosy Ocampo Vencer-antológiájának ötödik részeként idén érkezik a Vencer la culpa. A produkciónál már zajlanak is az előkészületek, ezt lehet tudni eddig.


A szereplőválogatások már javában zajlanak, nemrég pedig azt is felfedték, hogy a Vencer la culpa forgatásait márciusban kezdik meg, így hamarosan be kell jelenteniük a telenovella szereposztását is. A pletykák azonban már elindultak, eddig két színésznő nevét emlegették, akik lehetséges, hogy részesei lesznek a főhősnői négyesnek, akik ezúttal – a félelem, a szívfájdalom, a múlt és a hiány után – a bűntudattal fognak szembenézni.

Az egyikőjük nem más, mint Silvia Navarroakinek ez lenne a visszatérése a TelevisaUnivision-hoz. Flor Rubio újságíró nemrég felfedte, hogy Rosy Ocampo azt szeretné, hogy Silvia legyen az egyik hősnő. A Mañana es para siempre (Mindörökké szerelem) és az Amor bravío (A szív parancsa) főhősnője utoljára 2018-ban szerepelt a tévétársaság telenovellájában, a Caer en tentación-ban, majd 2021-ben a La suerte de Loli-val a Telemundo-hoz igazolt, így az előkészületek alatt tartó Vencer la culpa a mexikói színésznő visszatérését jelentené a tévétársasághoz 5 év után.


A másik név, akit még emlegetnek a különböző telenovellákkal foglalkozó oldalakon, az Catherine Siachoque neve, aki ezzel a projekttel debütálhatna a TelevisaUnivision képernyőin. A kolumbiai színésznő, akit olyan telenovellákban gonoszkodott, mint a La venganza (bosszú), a Tierra de pasiones (Második esély), a La casa de al lado (Zárt ajtók mögött) vagy a Reina de corazones (Emlékezz, Reina), idén már debütált a tévétársaságnál, méghozzá a ViX+-ra készült Mujeres asesinas (Gyilkos nők) negyedik évadában, ahol az egyik epizód főszereplőjét alakította. Tavaly forgatta a Telemundo-nál a La mujer de mi vida-t, mely még azóta sem került képernyőre, így lehet, hogy a kolumbiai színésznő új lehetőségeket a mexikói társaságnál.


Egyelőre más neveket nem lehet hallani, de a casting már zajlik, úgyhogy hamarosan napvilágra kell kerülnie annak, kik lesznek végül a telenovella főszereplői, mely a Las Estrellas 20:30-as sávjában kerül bemutatásra a nyár folyamán a még el nem startolt Pienso en ti után. Ti mit gondoltok? Mit szólnátok, ha a négy főhősnő közül kettőt Silvia és Catherine alakítanának? Ti kiket néznétek meg a hősnők bőrében?


Megjegyzések

  1. Jöhetnek egyszerre mindketten, én nem ellenkeznék, mindkettő nagyon jó. Bár én Silviát az idősebb hősnőnek, Catyt pedig a női főgonosz szerepére tenném be

    VálaszTörlés
  2. Én pont fordítva, Cathrinetet ennyi antigonista szerep után jó lenne főszereplőként látni.

    VálaszTörlés
  3. Torony magasan Silvia,senki más!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

AURORA ANGYALA

EXKLUZÍV TARTALMAK