Miután teljesen felkerült a La impostora (A beépített szépség), újabb telenovella kerül feltöltésre az oldalra, mely nem más, mint a Mi corazón insiste en Lola Volcán, mely hazánkban Szalamandra címmel futott. A Telemundo 2011-es alkotását az alábbi gombra kattintva tudjátok elérni, ahol az első 10 részt már meg is találjátok; új részek minden szombaton várhatóak. A részeket HD 720p felbontásban élvezhetitek, egy kedves látogatónk jóvoltából, akinek ezúttal is köszönjük. Lejjebb tekerve pedig jobban is megismerkedhettek a telenovellával.
A Mi corazón insiste (Szalamandra) egy 2011-ben készített telenovella Carmen Villalobos és Jencarlos Canela főszereplésével. A negatív karakterek bőrében Ana Layevska, Gerardo Murgía, Carolina Tejera és Fabián Ríos láthatóak, a főbb szereposztásnak pedig szintén része Angélica María is. A 133 részből álló novellát Aurelio Valcárcel Carroll készítette a Telemundo-nak.
Szinopszis
Lola (Carmen Villalobos) és Andrés (Jencarlos Canela) szerelme nem ismer határokat. A két ifjú úgy gondolta, az örökkévalóságig szeretik majd egymást, ezért úgy döntöttek, hogy Las Vegasba szöknek. E tettük egyértelmű lázadás volt Andrés családja ellen, akik mindig is ellenezték a kapcsolatot. A szerelmesek legkevésbé sem sejtették, hogy döntésük életük legnagyobb szerencsétlenségét okozza. Andrés apja cselt eszelt ki és végül Lolát börtönbe zárják. A lány végül több, mint öt évet tölt elzárva szerelmétől. A bebörtönzött Lola megtanulta a túlélést lelki ereje segítségével. Fogsága alatt mindvégig megőrizte a reményt, hogy egyszer újra együtt lesznek Andrés-szel. Ekkor azonban még nem sejtette, hogy a sorsnak más tervei vannak vele...
Szereposztás
- Carmen Villalobos – María Dolores "Lola" Volcán
- Jencarlos Canela – Andrés Suárez / Andrés Santacruz
- Angélica María as Isabel "Chabela" Volcán
- Ana Layevska – Débora Noriega
- Fabián Ríos – Ángel Meléndez
- Katie Barberi – Victoria "Vicky" de Noriega
- Carlos Torres – Rodrigo Suárez
- Rossana San Juan – Soledad Volcán
- Gerardo Murguía – Marcelo Santacruz
- Alejandro Suárez – Diógenes Rugeles
- Liannet Borrego – Verónica Alcázar
- Mauricio Hénao – Daniel Santacruz
- Carlos Ferro – Camilo Andrade
- Cynthia Olavarría – Sofía Palacios
- Roberto Huicochea – José "Pepe" Linares
- Rubén Morales – Ramón Noriega
- Paloma Márquez – Adela "Adelita" Linares
- Lino Martone – Fulgencio López
- Jeannette Lehr – María Etelvina Rengifo / Eduviges Rengifo
- Carolina Tejera – Diana Mirabal
- Roberto Mateos – Tiberio Guzman
- Adrián Di Monte – Papi
- Jonathan Freudman – Pancho
- Elluz Peraza – Laura Palacios
Érdekességek
- A történet Julio Jiménez kolumbiai novelláján alapszik, melynek eredeti címe Yo amo a Paquita Gallego volt. Az adaptációt Valentina Párraga készítette el.
- A telenovella főcímdalát a férfi főhőst alakító Jencarlos Canela énekli, a dal címe pedig megegyezik a novelláéval: Mi corazón insiste.
- A Premios tu mundo gálán elnyerte a legjobb telenovella, a kedvenc főhős, a balszerencse legjobb pillanata és a legjobb telenovella betétdal díjakat. A 8 jelölésből 4-et váltottak díjra.
- Hazánkban 2012-ben tűzte műsorra az RTL2, majd 2013-ban és a 2014-ben a Prizma, a Sorozat+ és a Cool is megismételte.
Látta már közületek valaki a telenovellát? Mi a véleményetek róla?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése