Az alábbiakban egy tízes listában olvashattok olyan ékszerekről, melyeknek fontos szerepe volt egy adott telenovella cselekményében. Jó olvasást!
Esmeralda
A főszereplők, Esmeralda és José Armando születésekor a dadus, Crisanta egy pár smaragd fülbevalót adott a szülésznőnek, Domingának, hogy megfizesse segítségét, és hogy megtartsa a titkot hogy kicserélték a gyerekeket. A főszereplőnő pedig ezekről a smaragd fülbevalókról kapta a nevét. A sorozat feldolgozásában, a 2017-es Pillantásod nélkülben akvamarinra cserélték a smaragdot.
Perla
A sorozat főhősnőjét csecsemőkorában édesanyja egy árvaház kapuja előtt hagyja. 22 fekete gyönggyel együtt hagyja ott, melyek fedezik a kislány kiadásait, az utolsó pedig az övé. A kislány a gyöngyökről kapja a Perla nevet, és az utolsó gyöngy által pedig később kiderül az igazság édesanyja kilétéről is.
La Mentira
A történet főhősnőjének és főgonoszának, azaz Veronicának és Virginiának van egy ugyanolyan brossuk, mely V alakú, mint neveik kezdőbetűje. Demetrio emiatt keveri őket össze, mivel mindkettejük neve V-vel kezdődik. Ez a bross segít leleplezni Virginia hazugságait is.
La mujer de Judas
Altagracia, Juaca, Cichita, Ricarda, Laura és Marina fogadalmat tettek, hogy sosem fog kiderülni, mi történt január 3-án. Fogadalmukat pedig Szent Júdás Tadeo medáljával szentesítik, melyet mindannyian hordanak a sorozat alatt.
Marimar
Angelica egy nyaklánccal csalja tőrbe a naiv Marimart. Azt mondja neki, hogy Sergio édesanyjáé volt, beledobja a sárba, majd utasítja, hogy a szájával vegye ki a sárból. Miután Marimar megteszi, Angelica nekiadja az ékszert, azonban később bejelenti a rendőrségen, hogy eltűnt az ékszer, és Marimart vádolja meg a lopással, amiért börtönbe is kerül.
La Usurpadora
Paola Bracho elrejti értékes karkötőjét Paulina táskájában, hogy aztán megzsarolhassa; vagy börtönbe megy lopás miatt, vagy elfogadja ajánlatát, és egy évig helyettesíti őt a Bracho házban. Paulinának végül nincs más választása, és bemegy a szerepcserébe.
Mañana es para siempre
Edurado egy medált ajándékoz Fernandának az első áldozása alkalmából. A medálra az van írva, hogy 'FE', ami hitet jelent. Azonban később kiderül, hogy jelen esetben a FE nevük kezdőbetűi, azaz Fernanda és Eduardo.
Salomé
Mikor édesanyja elhagyta, egy fél szív medált adott Saloménak, mondván, hogy a másik felét megkapja, ha újra találkoznak. Ezen medál segítségével jött rá az édesanyja a börtönben, hogy ő a lánya, mikor meglátta a fél szívet.
Corazón Esmeralda
María Beatriz nyaklánca, melynek segítségével derült ki, hogy ki ölte meg María Beatriz édesanyját, Marina Lozano-t.
La Desalmada
Octavio Toscano bikafej-medálja, mely Fernanda egyetlen nyoma, melyről felismeri erőszaktevőjét. Octavio azonban fiának, Rafael-nek adja időközben, így Fernanda azt hiszi egy ideig, hogy az a férfi, akibe beleszeretett, volt az, aki tönkretette az életét.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése