Parientes a la fuerza: a Telemundo új romantikus komédiája

Már többször megemlítettem korábbi írásaimban a Telemundo készülő sorozatát, a Parientes a la fuerza-t, így most összeszedtem, amit tudni kell a Telemundo új komikus sorozatával kapcsolatban.


A nyár elején befejeződő La suerte de Loli után most újabb komikus hangulatú novellát készít a floridai székhelyű tévétársaság, melynek főszereplői Bárbara de Regil és Guy Ecker lesznek. 8 év után tér újra a brazil származású Guy Eckeré a főszerep, akinek utolsó főszerepe a 2013-as televisás Por siempre mi amor volt. Guy Eckert a hazai nézők többek között a Life TV-n nemrég futó Eva Luna főhőseként láthattuk. A Telemundo-val pedig már dolgozott egykori zászlóshajójuk, az El señor de los cielos-ban. Az elismert színész párja pedig a mexikói Bárbara de Regil lesz ebben a történetben, aki nem is lehetne boldogabb, hogy a projekt részese lehet. "Nagyon izgatott vagyok ettől [a projekttől], és nagyon boldog." - nyilatkozta a Telemundo új sorozatának főhősnője. "Ez egy nagyon erős és szép feladat is. Imádom, hogy részese lehetek ennek a projektnek, és hogy ez a szerelem, ez a boldogság középpontja lehetek."

Parientes a la fuerza főszereplői: Bárbara de Regil és Guy Ecker

A színésznő, akinek ez lesz telemundós debütálása, hozzátette, hogy a szerelmi történet, melyet karaktereik megélnek, "erős" és "különböző" lesz. "Az én karakterem Carmen, egy rendkívül vidám nő, ez az, ami a legjobban tetszik ebben a projektben, hogy ő egy olyan nő, akiből sugárzik az élet." - mesélte szerepéről a mexikói színésznő, aki idáig a TV Aztecánál dolgozott. "A történet szuper, imádom, amióta elkezdtem olvasni, mert kikapcsol és egy békés, szerelemmel teli, vidám élethez kapcsol; ez az a pillanat, amire mindannyiunknak szüksége van, főleg most, hogy a világ megőrült... Egy nagyon szép komikus része van." - tette hozzá a történetről.


A telenovellát erősíti Chantal Andere részvétele is, aki miután egész életében a Televisánál dolgozott, most a Telemundo képernyőin teszi meg debütálását. "Ez egy szituációs komédia drámával, szerelemmel, rengeteg szórakoztató pillanattal, és számomra ez egy megtiszteltetés először dolgozni ezzel a nagyszerű vállalattal, amilyen a Telemundo, egy hihetetlen színészgárdával, fantasztikus írókkal, rendezőkkel, technikai csapattal, produkciós csapattal, vezetőkkel... mindenki kedves és nagylelkű volt velem." - nyilatkozta a Marimar feledhetetlen főgonosza.

Chantal Andere a Telemundo-nál debütál

Parientes a la fuerza egy olyan történet, mely Los Ángeles-ben játszódik, főszereplője pedig George Cruz (Guy Ecker), egy 50 éves hollywood-i forgatókönyvíró, aki a középkor nehézségeivel küzd egyetlen sikeres műve árnyékában, anyja halálával és felesége, Leticia (Chantal Andere) árulásával. Csalódottsága, magánya és kudarc érzete, édesanyja utolsó kívánságával együtt, a határ túloldalára, Mexikóba sodorják, ahol megismeri Carmen Jurado-t (Bárbara de Regil), egy gyönyörű mexikói énekesnőt, aki múzsájává, csillagává és nagy szerelmévé válik. George visszaszerzi ihletét és boldogságát, amitől újra élőnek érzi magát. De a szerelem nem egyedül jön, amikor két család összeolvad, a Cruz és Jurado család ellentéteitől pedig sírni fog a nevetésről a nézőközönség.


A sorozat főbb szereplőit Carmen Aub, Michel Duval, Lisa Owen, Antonio de la Vega, Salvador Zerboni, Alejandra Ávila és Mauricio Garza egészítik ki. A sorozatnak egyelőre még nincs premier dátuma, azonban az április óta tartó forgatások nemrég befejeződtek, így valószínűleg hamarosan, még ebben az évben láthatjuk ezt az új komédiát a Telemundo képernyőin.


Megjegyzések