LEGNÉZETTEBB TELENOVELLÁK

LEGFRISSEBB HÍREK

Tierra de amor y coraje: exkluzív interjú Emmanuel Palomaresszel

Emmanuel Palomares exkluzív interjúban mesélt a Tierra de amor y coraje című telenovellában szerzett tapasztalatairól, Juan Coraje karakteréhez fűződő kapcsolatáról és arról, milyen fontos számára a csapatmunka. A már másfél évtizedes pályafutást maga mögött tudó venezuelai színész, aki egymás után több főszerepet is játszott főműsoridős telenovellákban, mára a televízió egyik legsikeresebb és legkedveltebb színészévé vált.


Ha 2014-ben, közvetlenül a CEA (Centro de Educación Artística de Televisa) elvégzése után valaki azt mondta volna Emmanuel Palomaresnek, hogy milyen messzire jut majd az a fiatal, álmokkal teli fiú, aki akkor kezdte megvetni a lábát Mexikóban, egy ennyire összetett és versengő iparágban, aligha hitte volna el. "Az akkori Emmanuel arról álmodott, hogy elismerjék a munkáját, és kapcsolatot tudjon teremteni az emberekkel." - idézte fel. "Az elszántság kulcsfontosságú mindenben, amit az ember el szeretne érni, és ez mindig is megvolt bennem, de természetesen egyáltalán nem volt könnyű." - vallotta be. Ha pedig ma tanácsot adhatna az akkori önmagának, azt mondaná neki, hogy őrizze meg ezt az elszántságát.

"Az emberben közben rengeteg a bizonytalanság, hiszen maga sem tudja, milyen utat jár majd be az életben, melyek lesznek a jó döntések, de azt mondanám neki, hogy maradjon továbbra is ilyen elszánt, tanuljon, és továbbra is hallgasson azokra, akik közel állnak hozzá. Egyáltalán nem lesz könnyű, de olyan dolgokat fog elérni, amelyeket még ő maga sem tud elképzelni." Például azt, hogy egymás után három főműsoridős telenovella főszerepét is elnyeri. Ezek közül a legutóbbi a Tierra de amor y coraje, amely szeptember elején debütált az Univision műsorán, és melyben Sofía Castro, Brandon Peniche és Emilio Osorio mellett látható.


"Emlékszem, volt egy nagyon fontos első megbeszélésünk, amelyen ennek az egésznek a megálmodója, a 'Güero' Castro [José Alberto Castro, producer] nagyon egyértelműen elmondta nekünk: 'Azt szeretném, hogy ebben a történetben olyan testvéreket alakítsatok, akikkel az emberek azonosulni tudnak, és hogy mindenki, akinek vannak testvérei, azt mondja: pontosan ilyenek vagyunk mi is.' Mi pedig nagyon komolyan vettük ezt, vállaltuk a feladatot, és a mi szerencsénkre közben élveztük is a projektet. Jól éreztük magunkat a forgatáson." – mesélte a Vivir de amor (Éltető szerelem) és a Las hijas de la señora García (García asszony és lányai) főszereplője.

"Brandonnal [Peniche] már másodszor alakítunk testvéreket, Emilióval [Osorio] pedig most dolgoztam először hivatalosan együtt, és nagyon jó hangulat alakult ki közöttünk. Ehhez csatlakozott Sofía [Castro] is, aki ebben a történetben a három férfi közötti viszály forrása, és ő is nagyszerű főszereplő volt. Nagyszerű csapatot alkottunk, és ez kulcsfontosságú: egy csapat tagjainak össze kell fogniuk, és teljes erőbedobással kell előre haladniuk. Lesznek jobb és rosszabb időszakok, de ha csapatként működünk, minden sokkal könnyebben a helyén marad". A teljes, Emmanuellel készült exkluzív interjút a Telenovella Sarok Támogatói Klub tagjai olvashatják a folytatásban.


☕ Ha értékeled az ilyen különleges, exkluzív tartalmakat, és szeretnéd, hogy a Telenovella Sarok a jövőben is minél több hasonló interjúval, érdekességgel és egyéb különleges tartalommal gazdagodhasson, támogatásoddal Te is hozzájárulhatsz az oldal működéséhez és további terveink megvalósításához. További információkat ide kattintva találtok, az alábbi gombon pedig csatlakozni tudtok a klubhoz.

Megjegyzések

EXKLUZÍV TARTALMAK

MAGYAR FELIRATOS TELENOVELLÁK

EGY ÚJ NAP ÍGÉRETE

LOBO, ÖLVE HALNI

CSAJOK, SZILIKON - NEM ETTŐL LESZ PARADICSOM

STREAMING

GARCÍA ASSZONY ÉS LÁNYAI