Oka Giner: álmodozóból a García asszony és lányai főszereplője

Oka Giner, a Las hijas de la señora García (García asszony és lányai) egyik főszereplője egy exkluzív interjúban mesélt karrierjéről, a színészetről, a telenovellában szerzett tapasztalatairól, valamint a mexikói televíziózás fejlődéséről is. "Rengeteg dolgot lehetne változtatni, de azt is gondolom, hogy jó úton járunk." - jelentette ki.

Oka Giner-t jelenleg karrierje harmadik főszerepében láthatjuk a hazai képernyőkön Valeria Sánchez García szerepében, aki a Las hijas de la señora García (García asszony és lányai) egyik főszereplő, María Sorté, Ela Velden, Emmanuel Palomares és Brandon Peniche oldalán. A mexikói színésznő, akit korábbról olyan novellákból ismerhetünk, mint a Quién es quién (Éld az életem) vagy a Corazón guerrero (Háborgó szívek), exkluzív interjút adott a Dixpa-nak, melyben többek között arról is nyilatkozott, miben hasonlít fikcióbeli karakterére. "Oka is makacs, és képtelen egy helyben maradni. De azt is mondanám, hogy Valeriához hasonlóan ő sem vár arra, hogy majd jön valaki és megmenti. Oka nem él abban a hitben, hogy egyszer csak felbukkan valaki, aki megoldja az életét." - mondta a színésznő.

Karrierjéről, a színészetről és a televíziózásról szintén nyilatkozott az interjúban, melyben azt is kifejtette, hogyan került kapcsolatba a színészi pályával. "Kiskorom óta emlékszem, hogy anyukám mindig vett magazinokat, amikben a telenovellák színésznői szerepeltek, és amikor ezeket olvastam, észrevettem, hogy mindannyiukban van valami közös: szinte mindannyian a Televisa CEA iskolájában tanultak. Már akkor felkeltette az érdeklődésemet, hogy mi is ez az iskola, és hogyan lehet oda bekerülni, ezért követni kezdtem őket a közösségi médiában." - mesélte. A folytatásban olvashatjátok a teljes exkluzív interjút, ha pedig tetszett a cikkünk, támogathattok is minket a poszt végén lévő gombra kattintva.

Szeretjük az interjúinkat ezzel a kérdéssel kezdeni: ki vagy te, és mivel foglalkozol?

"Oka Ginernek hívnak, és mindig is furcsa gyakorlatnak tartottam, amikor az embernek saját magát kell leírnia. De alapvetően színésznő vagyok – ugyanakkor feleség, lány, és egy nagyon harcos, kitartó és álmodozó nő is."

Kommunikációt tanultál, és ez valamilyen módon közelebb vitt téged a televíziós világhoz. Ugyanakkor egy idő után úgy döntöttél, hogy ott hagyod, és inkább a színészet felé fordulsz. Hogyan zajlott ez az átmenet a két pálya között, és mit tanultál belőle?

"Ez egy olyan folyamat volt, amit ha tovább gondolkodom rajta, talán soha nem mertem volna belevágni. Kiskorom óta emlékszem, hogy anyukám mindig vett magazinokat, amikben a telenovellák színésznői szerepeltek, és amikor ezeket olvastam, észrevettem, hogy mindannyiukban van valami közös: szinte mindannyian a Televisa CEA iskolájában tanultak. Már akkor felkeltette az érdeklődésemet, hogy mi is ez az iskola, és hogyan lehet oda bekerülni, ezért követni kezdtem őket a közösségi médiában. Amikor beiratkoztam az egyetemre, és elkezdtem az általános kommunikációs kurzusaimat, az első hat hónapban csak annyit tudtam, hogy valamilyen formában a médiában szeretnék dolgozni: akár egy rádióstúdióban, akár egy reggeli műsorban – fogalmam sem volt pontosan hogyan, de mindig erről álmodoztam. Bár nem is mertem olyan nagyban álmodni, mint ahogy végül az élet alakult.

Egy nap megláttam a CEA felhívását, és láttam, hogy fényképeket és videót kell küldeni. Azt mondtam magamnak: ‘Miért is ne? Mit veszíthetek?’ Elküldtem, és legnagyobb meglepetésemre kiválasztottak. Nem is gondolkodtam tovább: mindent ott hagytam, és a családom erkölcsi és anyagi támogatásával elmentem, hogy megragadjam a lehetőséget. Most, visszatekintve, azt kell mondanom, hogy korábban még soha nem hagytam el az államot, ahol születtem. Ezért mondom, hogy ha túlságosan végiggondolom, talán soha nem mertem volna megtenni. Főleg, mert ez azt jelentette, hogy egy hatalmas városba kellett mennem anélkül, hogy tudtam volna, mi vár rám, mi fog történni. Teljesen bizonytalan volt, jól sül-e el. Akkor 18 éves voltam, és ma, a mostani érettségemmel visszagondolva, vannak dolgok, amiket eszem ágában sem lenne újra megtenni. Ennek ellenére hálás vagyok, hogy mindez akkor történt, amikor még nem féltem semmitől."

Szerinted mik a mexikói televízió jelenlegi kihívásai? Van valami, amin szerinted lehetne javítani?

"Ó, hát rengeteg dolgot lehetne változtatni, de azt is gondolom, hogy jó úton járunk. Különösen értékelem például a történeteket, amiket ma mesélünk. Régebben olyan sztorikat láttunk, ahol a főszereplő egy szegény nő volt, aki örökké csak várt arra, hogy jöjjön egy gazdag férfi, kimentse a helyzetéből, és így teljesítse be az álmait. De ma, szerencsére, már nem így mesélünk történeteket. Az utolsó szerepemben például egy szerény körülmények között élő lányt alakítottam, aki nem várt senkire, hogy kiszabadítsa – pedig az anyja folyton azt mondogatta neki, hogy ‘a szépségeddel bármit elérhetsz’. Az én karakterem tudta, hogy ő maga is le tudja hozni a Holdat és a csillagokat. És szerintem ez nagyon érdekes üzenet."

A színészet mindig különleges kihívásokkal jár. Számodra mik voltak a legnagyobbak, és hogyan tudtad őket leküzdeni?

"Azt hiszem, minden új szerep hoz magával valamilyen kihívást, de a televíziós munka, különösen a telenovellák esetében, valami egészen elképesztő. El sem tudod képzelni: előfordul, hogy hat-hét hónapon keresztül dolgozunk, és naponta akár harmincöt jelenetet is felveszünk. Ez teljesen más, mint amit a filmekben vagy sorozatokban tapasztalsz. És ehhez még hozzájön az is, hogy mindig történik velünk valami – különösen, ha főszerepet játszol. Alig fejezel be egy jelenetet, máris benne vagy a következőben. Ez az állandó pörgés, az őrült tempó, szerintem ez a legnagyobb kihívás számomra: hogy ne vegyem át teljesen a karakterem történetét, és tudjam, mikor kell leválnom róla, amikor leáll a kamera. Elkerülhetetlen, hogy eljöjjön egy pont, amikor az ember feje már nem választja szét a valóságot a fikciótól, és egyszer csak azt veszed észre, hogy szomorú vagy, lehangolt, pedig közben az életedben csodálatos dolgok történnek – például az, hogy férjhez készülsz, vagy hogy megkapod az első főszerepedet. Szóval ha a kihívásokról van szó, számomra ez a legnagyobb: tudni, mikor kell a karaktert a forgatáson hagyni, és Oka-t hazavinni."

Van valaki, aki különösen inspirál téged a színészi pályádon? Kik azok az emberek a szakmán belül, akikből erőt merítesz?

"Képzeld, aki nagyon motivált arra, hogy színésznő legyek, Belinda volt. Gyerekkoromban rengeteget néztem a Televisa Niños telenovelláit, és ő volt azoknak a főszereplője. Ő volt az, aki először elültette bennem az álmot, hogy ezt akarom csinálni. Ha mostanában inspiráló személyiségekről beszélünk, csodálom például María Sorté-t, Adriana Barraza-t és Karina Gidi-t. Rengeteg mexikói nőt tudnék még említeni, de ez a három név jut először eszembe."

Amikor már benne vagy egy projektben, hogyan építed fel a kapcsolatodat a közönséggel? Hogyan készülsz arra, hogy átadd mindazt, amit a karaktered érez?

"Érdekes módon ez magától történik. Amint a közönség rákap a történetre, rögtön elkezdi visszajelezni, mit gondol, mennyire van benne a sztoriban – és ma már a közösségi médián keresztül szinte percről percre látod ezt. Szeretek képben lenni, amikor a sorozat adásba kerül, és elkezdenek jönni a vélemények. Imádom látni, amikor mémeket készítenek rólunk, vagy megemlítenek minket egy posztban. A nap végén gyönyörű érzés tudni, hogy valamit megmozdítottál odakint az emberekben. Ha feldühíted őket, megnevetteted vagy megríkatod őket – valamilyen módon mindig visszajelzik neked. Szeretem figyelemmel kísérni, hogyan reagál a közönség a karaktereimre, és csodálatos érzés olyan üzeneteket kapni, amik erről szólnak. Vannak szerepek és történetek, melyek különösen mélyen kapcsolódnak a nézőkhöz, és akár a karrieredet is meghatározhatják."

A legutóbbi munkád, a García asszony és lányai során milyen tanulságokat hozott számodra a karaktered?

"Azt hiszem, ez egy nagyon fontos mérföldkő volt számomra, mert amellett, amit a közönségnek adott, hatalmas sikert aratott. Azt mondták nekünk, hogy már évek óta nem volt telenovella, ami ilyen nézettségi számokat és ekkora hatást ért volna el. Nagyon meglepett minket, amikor kiderült, hogy sikerült elérnünk egy olyan generációt, mely már teljesen eltávolodott a telenovelláktól, vagy egyszerűen nem azokkal nőtt fel – pont ellentétben velem, aki a kilencvenes években volt gyerek. Ez számomra tényleg szívmelengető, mert ennek a projektnek és az egész csapatnak köszönhetően ma már bátran mondhatjuk, hogy a mexikói telenovella él és virul. Sikerült újra kapcsolatba hoznunk a közönséget ezzel a formátummal, ami már kezdett eltűnni, és ez szerintem nagyszerű. Mindig az jut róla eszembe, amikor az emberek újra összegyűlnek egy asztal körül vacsoraidőben, és együtt néznek minket – ez fantasztikus érzés volt. Volt, hogy könnyek szöktek a szemembe, amikor láttam a rengeteg TikTokot és Instagram-sztorit, ahol egész családok néztek minket, vagy amikor valaki tortát sütött a három főszereplő arcával, vagy chicharrónt készített salsa verdében Ofelia néni tiszteletére. Még falra tűzött és a netre feltöltött szavazólapokat is láttam, hogy kivel maradjon Valeria – mindez mélyen megérintett, és végtelenül hálás vagyok érte."

És Valeria karakterében mit gondolsz, mennyire van jelen Oka? Miben hasonlítotok egymásra?

"Hű, nagyon sok mindenben. Például Oka is makacs, és képtelen egy helyben maradni. De azt is mondanám, hogy Valeriához hasonlóan ő sem vár arra, hogy majd jön valaki és megmenti. Oka nem él abban a hitben, hogy egyszer csak felbukkan valaki, aki megoldja az életét – bár az igaz, hogy az évek során akadtak ‘kis angyalkák’, akik segítettek továbbmenni. Oka és Valeria, sőt, még Megarával is sok közös van bennünk, tudod, a Herkules című filmből: mindhárman sokat szenvedtek a szerelem miatt, sokat feláldoztak, de közben harcosak és mindig előre néznek."

Szerinted a szerepek választanak téged, vagy te választod őket?

"Szerintem a szerepek választanak minket. Néha színészként nincs is akkora választási lehetőségünk, mint ahogy az emberek gondolják – nem árasztanak el minket ajánlatokkal, és sokszor épp ellenkezőleg, alig akad valami. Úgy hiszem, hogy egy-egy szerep során fokozatosan jössz rá, miért is kellett annak a karakternek megérkeznie az életedbe. Lehet, hogy valamit meg kellett tanulnod, vagy – mint nálam Valeria esetében – mintha az életed egy darabját tükrözné vissza. Nálunk például megvan ez a párhuzam, mert az én anyukám is eléggé ‘Ofelia-típus’."

Végül, ha lehetőséged lenne, mit mondanál a kislány Oka-nak?

"Nemrég a terápián csináltam egy ilyen gyakorlatot: becsuktam a szemem, és elképzeltem a kis Oka-t, ahogy a nappaliban táncol Belinda dalaira, meg azokra, amik a gyereksorozatokban szóltak. Láttam egy kislányt, akit nem érdekel, ha esetleg nevetségesnek tűnik – és tisztán emlékszem, hogy azt mondtam a pszichológusomnak: ‘Nem akarok odamenni hozzá, nem akarom megijeszteni.’ Nem azért, mert bármi félelmeteset láthatna bennem, hanem mert nem szeretnék semmit megváltoztatni. Nem adnék neki tanácsot, mert tudom, hogy mindent jól fog csinálni: hibázni fog, de tanul belőle, elesik, de újra feláll. Ha ott lehetnék mellette, csak nézném őt, csodálnám, és tapsolnék neki, amiért tudom, milyen ügyesen fogja végigjárni az útját."

☕ Ha tetszik a munkánk és szeretnél támogatni, akkor meghívhatsz minket egy kávéra. A támogatási rendszerről ezen posztunkban olvashattok részletesebben.

☕ Hívj meg egy kávéra!