A sors keze: Gabriel Soto vallomásai

Tegnap befejeződött hazánkban is a Te acuerdas de mí (A sors keze), melynek főszereplőit Fátima Molina és Gabriel Soto alakították. Carmen Armendáriz telenovellájának több szereplőjével is olvashattatok interjúkat a hét folyamán, ma pedig a Pedro Cáceres-t életre keltő Gabriel Soto-val készült interjút olvashatjátok.

Gabriel Soto, a Vino el amor (Mámoros szerelem) és a Soltero con hijas (Derült égből apa) főszereplője hat hónapon keresztül szívét-lelkét beletéve keltette életre Pedro-t, a telenovella főhősét, egy összetett és rengeteg érzelemmel teli karaktert, mely egy új kihívást jelentett a mexikói színész számára. A forgatások befejeztével Gabriel mérleget készített a sorozatban való részvételéről, és a People en español-nak adott interjúban többek között azt is elmondta, hogyan élte meg a kritikákat, amiket Fátima Molina kapott.

Mennyire voltak hatással rád a karakter érzelmei?

"Úgy gondolom, hogy minden karakterben, melyet életre keltesz, benne van egy rész belőled. Te kölcsön adod nekik az érzelmeidet, az élményeidet, az energiádat. Úgy gondolom, hogy persze a jellemzőitől függően, ez olyan, mint egy audio konzol, ahol felfelé és lefelé tolod a decibeleket, az érzelmeket, és ha kicsit nagyobb a harag, akkor egy kis dühöt... Ahogyan keresed ezt, kiegyenlíted, és elérsz ehhez a harmóniához, melyre szükség van. Pedro, minden kétség kívül, egy összetett karakter az érzelmek tekintetében. Úgy gondolom, hogy az összes karakternek ebben a történetből megvan az érzelmi összetettsége. Francisco Franco rendező emellett egy intenzív rendező, aki rengeteget hoz ki belőled az érzelmek terén. Nem arról van szó, hogy Gabriel-re hatással van, de igen, egy kissé fárasztó érzelmileg. Mivel állandóan a sírással, a szomorúsággal és a haraggal dolgozol együtt, vannak olyan forgatási napok, ahol valóban egy kissé elfáradunk, de végső soron ez a munkán, amit csinálunk, és amit imádunk csinálni."

A hosszú hónapok alatt, amíg forgattál, nehéz volt kilépni a karakter érzelmeiből, amikor hazaértél vagy könnyen ki tudtál kapcsolni?

"Ez egy mindennapos munka, ez olyan, mint egy izom, belépni abba az érzelmi állapotba, amire szükség van a jelenetnél, és ki is lépni belőle, mert, ahogyan mondta don Julio Alemán, Isten nyugosztalja, mi színészek egy kicsit skizofrének vagyunk, a nevetésből a sírásba tudunk átváltani percek alatt. Van egy jelenet, ahol szenvedned kell bizonyos körülmények miatt, és a következő jelenetnél teljesen boldognak és elégedettnek kell lenned. Nyilvánvalóan vannak olyan esetek, amikor annyira belemerülsz, hogy kicsit több munkába telik kikerülni belőle, de nem annyira, hogy ezekkel az érzelmekkel mész haza. Lehet, hogy pár perccel tovább maradnak benned, miután azt mondják vége, és jelenet érzelemmel teli lesz."

A karakter egész végig két dolog között őrlődött: amit szeretett volna tenni és amit tennie kellett. Valamilyen pillanatban Gabriel Soto élt meg hasonlót?

"Pedro mindig is ez a kettősség között őrlődött: amit a szíve diktált neki és amit tennie kellett. Őt teljes mértékben megfenyegette a családfő, és tudta, hogy azt teszi, amit szeretne, annak súlyos következményei lennének, úgyhogy épp ezért voltak határai mindig. Úgy gondolom, hogy az életben mindannyiunkkal történt hasonló, különféle körülmények között, más szinten, de úgy gondolom, hogy az életünk valamely részén mindig találkozunk ezzel a kettősséggel, és ezzel a küzdelemmel aközött, amit tenni szeretnéd és amit tenned kell."

Emberi lényként nehéz volt megértened a karaktered viselkedését?

"Mint emberi lény igen. A fiktív történetekben mindig találni kell valami logikát, különösen a hosszú történetekben, mint amilyen egy telenovella. Talán a moziban vagy a színházban könnyebb, mert nincs ez az elnyújtott, folyamatos érzelmi összetettség. Hirtelen sok mindent megkérdőjelezel: 'És miért fogom ezt tenni?'. Valószínűleg a való életben nem csinálnám vagy másképp csinálnám. De az egyik legcsodálatosabb dolog a munkánkban, hogy igazzá kell tennünk azt, aminek talán nincs annyi értelme, és ez a kihívás a színészkedésben."

Hogyan élted meg te az igazságtalan kritikákat, amiket Fátima kapott?

"Kemény pillanatok voltak számára és az egész csapat számára. Én azt mondtam Fátima-nak: 'Egy csónakban evezünk és együtt nézünk szembe ezzel'. Fátima, amellett, hogy egy nagyszerű színésznő, egy nagyszerű ember is, egy kiemelkedő érzékenységgel rendelkező színésznő. Vera egy nagyon bonyolult és nagyon összetett karakter volt, és tökéletesen csinálta. Úgy gondolom, hogy tökéletesebb betöltötte Vera karakterét. A projekt megkezdése előtt sok ember közül válogattunk Vera karakterére, és Carmen Armendáriz [a producer] őt választotta, és nem hiába. Mi színészek vagyunk, és érzelmeket árulunk, és amit szeretnénk az az, hogy a közönség velünk együtt érezzen azzal, amit átadunk, és nem a külsőnkkel."

Mit gondolsz a telenovella befejezéséről? Olyan végkifejletet kapott, amit vártál?

"Ezt a befejezést vártam. Carmen Armendáriz, a producerasszonyunk két olyan hozzávalóval vagy két olyan stílusban vitte végig ezt a történetet, amit imádnak az emberek. Minden történés ellenére, egy klasszikus melodráma maradt, ami egy szerelmi történeten alapszik, de úgy volt elmesélve, mint egy krimisorozat vagy egy thriller, és mindemellett a zenék, a fotózás, a vágás ebből a perspektívából mutatta, úgyhogy együtt játszottak ezzel a két dologgal, és hát végül, mint ahogyan egy jó novellához illik, a szerelem győzedelmeskedett."

Hogyan emlékszel az utolsó forgatási napra?

"Az utolsó nap mindig [tele van] nosztalgiával, mert annyi időt dolgozol együtt a munkatársaiddal, az egész csapattal, hogy már a családoddá válnak, és ez nosztalgiát és szomorúságot okoz, mert tudod, hogy másnap már nem fogod látni őket. Másrészről ott van az elégedettség is, amiért befejezel egy újabb projektet, és jól befejezni, különösen ezekben az időkben, és emellett minden projekt utolsó időszakában már megjelenik azért a fáradság is, hisz 14-16 órás forgatási napokról van szó hétfőtől szombatig."

Mit csináltál először, miután befejezted a forgatásokat?

"Az első, amit tettem, mikor befejeztük, az az volt, hogy megöleltem a csapattársaimat, és megköszöntem mindannyiuknak, hogy beletették az energiájukat és tehetségüket minden jelenetbe minden nap kitartóan, 

odaadással és szeretettel. Ez az egyedüli módja, hogy jól és harmonikusan végezzünk egy projektet, minden egyes színész kitartásával. És másnap elmentem a tengerpartra pihenni, mert igen, összegyűlt egy kis fáradság, úgyhogy másnap elmentem egy pár napra összeszedni magam, és újra találkozni magammal, levedleni Pedro bőrét, és ismét Gabriel lenni."